Feddhetetlen
2013. november 30. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Feddhetetlen

A magyar nyelv értelmező szótára szerint e szó jelentése: nem korholható, példás viseletű, tisztességes, becsületes. Nagy kár, amikor egy bíróról derül ki, hogy nem az.

A bíráknak 3 évenként kell vagyonnyilatkozatot tenniük. Ez már egy jó ideje így van. Így is kell legyen, hiszen nagyon fontos (lenne), hogy a bíró minden tekintetben feddhetetlen legyen. Ennek része az is, hogy el tudjon számolni a vagyonával.

[caption id="" align="alignleft" width="282"]vagyonnyilatkozat Kép: mno.hu[/caption]

A kecskeméti bíró ellen azért indult eljárás, mert nem tudta megmagyarázni az utóbbi három év alatt bekövetkezett vagyongyarapodását. A törvény egyértelmű: ha a bíró eltitkol valamit a vagyonnyilatkozatában, vagy nem valós adatokat szolgáltat, fel kell menteni bírói tisztsége alól. A törvényszék vezetője azonnal felmentette a bírót a munkavégzési kötelezettsége alól, majd az Országos Bírósági Tanácshoz terjesztette fel az ügyet. A bíró ott sem tudta igazolni, hogy gazdagodása legális jövedelméből származott volna. A felmentésére tett indítvány már a köztársasági elnök előtt van, mert ő jogosult arra, hogy egy bírót megfosszon e tisztétől.

Az igazi kérdés persze az, honnan származik a megmagyarázhatatlan többlet vagyon. Ennek kiderítése már nem a bíróság, hanem a nyomozóhatóság feladata. A kecskeméti bíró tavaly még felszámolási ügyeket intézett. Egy cég felszámolásának lefolytatása többnyire jó üzlet a felszámolóbiztosnak. A bíró jelöli ki az erre szakosodott cégek közül, hogy melyik ügyet melyik cég kapja. Ez a döntési jog melegágya lehet a vesztegetésnek. Persze mindez csak feltételezés.

Azt remélem, hogy kiderül az igazság. Hogy nem fejeződik be az ügy a bíró felmentésével. Hogy megtudjuk, mi történt valójában. Hogy megtanulja minden bíró, mit várna el a társadalom ettől a hivatásrendtől. Hogy végre elinduljon az a megtisztulási folyamat, amely visszaadhatná a bíróság elveszőben lévő tekintélyét.

Az ügyről a TV2 Tények készített interjút, melyet ide kattintva nézhet meg.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr737442882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása