Párbaj
2013. december 02. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Párbaj

Egy normális demokráciában nem szokás, hogy két, egymástól független hatalmi ág közül az egyik megpróbálja ledöfni a másikat. Nem így nálunk. A devizahitelesek ügyében a Kúria és a kormány között július óta folyik az adok-kapok.

 Párbaj

Kép: hetek.hu

A Kúria egy konkrét döntésére reagálva Orbán Viktor júliusban mondta ki, hogy az igazságszolgáltatásnak el kell döntenie, vajon „hibás termék-e” a devizahitel. Darák Péter, a Kúria elnöke akkor még azt jelentette ki, hogy „politikai nyilatkozatok az ítélkezést nem befolyásolhatják, társadalmi kérdések azonnali megoldását pedig nem lehet várni a Kúriától. A társadalmi jelenségek politikai vetületeit a politika értékelheti, a bíróságok csupán annyit tehetnek, hogy nem engedik befolyásolni döntéseiket.” Ez utóbbi állítás kissé elhamarkodottnak bizonyult.

[caption id="" align="alignleft" width="375"]Éhségsztrájk Fotó: nol.hu[/caption]

Szeptember 6-án a miniszterelnök ultimátumot adott a bankoknak: amennyiben november 1-jéig nem módosítják a deviza-hitel szerződéseket, a kormány fogja megszüntetni a devizakölcsönöket. Orbán azt várja el a bankoktól, hogy ők viseljék a veszteségek nagy részét. Már ekkor elhangzott a miniszterelnök szájából a később megismételt demagóg mondat: "nekik (a bankoknak) kell alkalmazkodniuk a magyarokhoz, és nem a magyaroknak hozzájuk". Ezek a mondatok „véletlenül” éppen azon a napon hangzottak el, amikor befejeződött az Orbán Viktor háza előtt emiatt tartott éhségsztrájk.

Valahol azt olvastam, hogy a Kúria elnöke mindössze két hétig bírt ellenállni a kormány részéről reá nehezedő politikai nyomásnak. Ez aljas rágalom. Darák Péter csaknem négy egész hónapig kitartott. Még október 17-én is így nyilatkozott: „a devizahiteles konstrukciót és annak alapvető vonásait érintően nincs napirenden jogegységi eljárás a Kúrián.”

 Aztán az események felgyorsultak. Rogán Antal november 4-én közölte: azt „szeretnénk”, ha a devizahitelesek ügyében a Kúria jogegységi döntést hozna. Két nappal később a Kúria még mindig próbált szelíden ellenállni. Hajlott ugyan már arra, hogy jogegységi döntést hozzon, de hangsúlyozta, hogy se a kormány, se az érintett devizahitelesek, se a közvélemény ne várja, hogy az egész kérdéskomplexumot tisztázni tudják.

Orbán elégedetlennek tűnt ezzel a „puha” válasszal, ezért másnap pontosan megfogalmazta, hogy mit akar: „Arra kell sarkalnunk… a Kúriát, hogy előbb-utóbb tegyenek rendet ezen a területen. Ezt jogegységi döntésnek nevezik a mi szakmánkban. Tehát hozzanak egy olyan állásfoglalást, ami után a bírók az azonos tényállásokat azonos módon fogják megítélni, és azonos ítéletek születhetnek. Ha az igazságszolgáltatás nem áll az emberek oldalára, akkor a kormánynak kell majd odaállnia.“

Tegyünk egy kis kitérőt, és tisztázzuk, hogy a „mi szakmánkban” mi is az a jogegységi döntés. A törvény kétféle okot jelöl meg, ami indokolhatja a jogegységi eljárást: biztosítani kell az egységes ítélkezési gyakorlatot, vagy szükségessé vált a joggyakorlat továbbfejlesztése. Ez utóbbi a „gumiparagrafus”. A jogegységi döntésben foglaltak valamennyi bíróságra nézve kötelezőek.

A Kúria - miután az igazságügyminiszterrel konzultált, majd szervezett egy „szakmai tanácskozást” – hirtelen megvilágosodott és közleményt adott ki: most már ő maga is „szükségesnek tartja jogegységi határozat meghozatalát a deviza alapú kölcsönszerződések érvényességének kérdéseiben.”

[caption id="attachment_3103" align="alignright" width="271"]Darák és Navracsics Fotó: hirado.hu[/caption]

Több se kellett Orbánnak, másnap Japánból már a jogegységi döntés tartalmára nézve is „útmutatást” adott a Kúriának: „vajon nem a bankoknak kellene-e viselniük - ahogy a józan erkölcsi érzék diktálná - az árfolyamváltozásból fakadó veszteséget? És vajon szabad-e a bankoknak egyoldalúan, az adós számára kedvezőtlenül módosítani a kamatot?”

A Kúria a december 16-ára kitűzött jogegységi ülésén hét elvi kérdést fog tárgyalni. A témákat – teljesen szokatlan módon – feltette a saját honlapjára.

Csoda-e ha ilyen előzmények után minden érintett és nem érintett egyaránt bizalmatlan a Kúriával szemben? Ha mindenki arra következtet, hogy a bíróság, mint önálló hatalmi ág függetlensége megszűnt? Hiszen – az iménti kronológiát áttekintve – egyértelművé vált, hogy ebben a párbajban a kormány lett, lesz az abszolút győztes. Kíméletlenül ledöfte az igazságszolgáltatást.

 

[caption id="" align="aligncenter" width="307"]Ledöfték az igazságszolgáltatást Kép: nadasdymuzeum.hu[/caption]

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr477442884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dakota Indián 2013.12.03. 14:06:58

Tisztelt Bírónő, Kedves Zsuzsa! Erről ennyit: http://hvg.hu/itthon/20131203_Rogan_vizsgalatot_ker_Rezesova_luxus_hazi "... [v]izsgálják ki a szabad lábra helyezés, a házi őrizet indokoltságát." Majd pont ez a kis pöcs, rogánjellegű létforma vizsgálja a bíróságot!? Szép baleset... Maradtam tengermély hódolattal! Indián
süti beállítások módosítása