Parlagon hever
2014. október 05. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Parlagon hever

Épp a napokban fújták le a parlagfű-riasztást. A természet teszi a dolgát, októberre magától is végez ezzel a kártékony gyommal. Nem így az erre hivatott állami szervek: a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), a Fidesz kormány, az Országgyűlés és az adóhivatal.

Ma már tudjuk, hogy 177 ezer adófizető az adójának 1 %-át ajánlotta fel parlagfűmentesítésre. Ma már azt is tudjuk, mi lett ennek az 1,1 milliárd forintnak a sorsa. Ehhez azonban az kellett, hogy egy civil szervezet az adatok kiadásáért beperelje a Vidékfejlesztési Minisztériumot. A perre azért volt szükség, mert a minisztérium fittyet hányt a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényre (is). Mint ahogyan semmibe vette mindazokat a törvényeket és rendeleteket is, amelyek megszabják, hogyan kell az ilyen célra felajánlott összegekkel gazdálkodni és elszámolni.

[caption id="attachment_5172" align="alignleft" width="234"]Kovács Zoltán szóvivő Kovács Zoltán
Kép: hetek.hu[/caption]

Kovács kormányszóvivő magabiztosan így nyilatkozott: „feltételezem, hogy, az államháztartási törvény és esetleg más törvények alapján mód van arra, hogy másra költsék, biztos megvan erre a jogi lehetőség”. Ki kell ábrándítsam, ilyen törvény nincs. Olyan viszont van, hogy mivel jár, ha ezeket a szabályokat megszegik. Bár van, de minek.

Nem sorolom fel mindazokat a kiadásokat, amelyeket ebből az 1,1 milliárd forintból finanszíroztak, és amelyeknek nincs közük a parlagfűmentesítéshez. Ezt más híradások már megtették. Én inkább arról szólnék, hány jogszabályt szegtek meg akkor, amikor létszámleépítésre, laptopokra, terepjáróra, irodaszerekre, teasütire és hasonlókra fordították az összeg nagy részét.

[caption id="attachment_5173" align="alignright" width="253"]irodaszerek Kép: wgi.hu[/caption]

Egy 1996-os törvény szabályozza, miként kell felhasználni azt a „pántlikázott” pénzt, melyekről az adófizetők rendelkeznek. A törvényt ugyan többször módosították, de alapvető rendelkezései nem változtak. Ezeket az adóforintokat pályázatok útján kell elkölteni. A miniszternek a következő évi zárszámadási törvény indokolásában részletesen el kell számolnia, és a minisztérium honlapján mindezt - legalább egy évig - nyilvánossá kell tennie. Az adóhatóság jogosult ellenőrizni ezt az elszámolást. Ha azt állapítja meg, hogy nem a megfelelő célra használták fel az összeget, a másra költött pénzt vissza kell fizetni.

A VM nem csak a törvényt vette semmibe, de saját rendeletét is. Jogszabályban rögzítette ugyanis, hogy az említett összeg felhasználásának célja a „parlagfű elleni közérdekű védekezés és a kapcsolódó célprogramok finanszírozása”.

A parlament csuklás nélkül jóváhagyta azt a zárszámadási törvényt, amelyből kiderülhetett volna a VM jogsértése. Az adóhivatalnak esze ágában sem volt a VM költekezését ellenőrizni.

 

[caption id="attachment_5174" align="aligncenter" width="369"]Parlagfű fertőzöttség Parlagfű fertőzöttség[/caption]

Ha már jogászkodunk - hisz ezért vagyunk - járjunk a dolog végére. A Btk. szerint aki költségvetésből származó pénzeszközöket a jóváhagyott céltól eltérően használ fel, és ezzel… különösen jelentős vagyoni hátrányt okoz, az költségvetési csalás miatt 5 - 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. De csekély 3 évet kaphat az is, aki az „előírt elszámolási, számadási, vagy tájékoztatási kötelezettségének nem, vagy hiányosan tesz eleget”.

Most már csak azt várom, mikor indulnak a készenléti rendőrök a Vidékfejlesztési Minisztériumba, mikor kezdődik a KEHI vizsgálat és mikor vonja be a NAV a minisztérium adószámát. Épp úgy, mint a norvég alapok ügyében.

[caption id="attachment_5175" align="aligncenter" width="300"]Készenléti rendőrség Kép: szegedcafe.hu[/caption]

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr157443108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Keszthelyi Gyula 2014.10.09. 20:53:14

Ez megint zseniális. És nagyon sajnos...Minden téren ugyanez a cinikus, következmények nélkül jogsértés dömping.

vian 2014.10.12. 09:38:54

Azt szeretném megtudni, h ilyen nyilvánvaló jogsértések esetében kinek és miként van joga feljelentést tenni, vagy figyelmeztetni az illetékes szerveket, h mit kelle tenniük - vagyis jogorvoslatot követelnie. Mert az, h az orrunk előtt, pofátlanul így tiporják a törvényeket és mi csak morgunk, az nem megoldás.

Zsuzsa Sandor 2014.10.12. 19:18:33

Feljelentést bárki tehet. De amíg a Polt Péter féle ügyészség működik, teljesen reménytelen.
süti beállítások módosítása