Egységben a nemzet
2014. október 28. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Egységben a nemzet

A cél persze nem olyan magasztos, mint az 58 évvel ezelőtti október 23-án. Az ország most (még) nem a rendszert akarja megdönteni, mindössze egy olyan törvényjavaslat ellen tiltakozik, amely „egységbe forrasztotta” a teljes szétszabdalt baloldali ellenzéket, a Jobbikot, az LMP-t, sőt még a Fideszt is, számos egyesülettel, alapítvánnyal, szolgáltatóval, szakszervezettel és a tüntető állampolgárokkal együtt. A mai „nemzeti egységet” a kormány által a legjobb pillanatban bedobott internetadó teremtette meg.

[caption id="attachment_5246" align="aligncenter" width="300"]Egységben a nemzet Egységben a nemzet
Kép: polgarportal.hu[/caption]

A törvény előkészítése éppen úgy történt, mint eddig mindig. Vagyis sehogy. A kormány, és a javaslatot előterjesztő Nemzetgazdasági Minisztérium még azt sem tudta eldönteni, hogy 20, avagy 200 millió forint adóbevételre számíthat. De hát honnan is tudhatná? Senkivel nem egyeztetett, aki ért hozzá. Nem csak az internet szolgáltatókkal, akik ugye ellenérdekű felek, hanem még egy társminisztériummal, a Nemzeti Fejlesztésivel sem, ahonnan csak a javaslat benyújtása után kérték el az internetforgalom statisztikai adatait.

[caption id="attachment_5247" align="alignleft" width="250"]Internet forgalom Internetforgalom
Kép: equicom.hu[/caption]

Jogállamban a jogalkotás módját is törvény szabályozza. Épp úgy, mint nálunk. Jogállamban betartják a jogalkotásról szóló törvény előírásait. Nem úgy, mint nálunk. Idézem: „A jogszabály előkészítője előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felméri a szabályozás várható következményeit”, ezen belül „különösen a társadalmi, gazdasági és költségvetési hatásait”.

Mint láttuk, a költségvetésit még nagyságrendileg sem sikerült felmérni. A gazdasági hatásról egyelőre csak annyit, hogy a tőzsde lejtmenetbe kezdett, hogy a szolgáltatók zöménél összesen nincs annyi pénz, amennyit adó formájában el akarnak vonni – már persze, ha tudjuk, mennyi az annyi. A társadalmi hatás pedig mindennél rémisztőbb. Az Egyesült Államokban – ami „országunk legfontosabb szövetségese, és amelynek hangjára figyelni kell” (Szíjjártó) - 16 éve tilos megadóztatni az internetet. Az EU-tag Finnországban minden polgárnak alanyi joga az internet-hozzáférés. Pedig úgy gondolom, az esetleg 700 Ft-ban meghatározandó adó-maximumot az említett országok polgárai kacagva tudnák kifizetni, nem úgy, mint a mieink. Mert még a ma születettek sem hiszik el Varga Mihálynak azt az állítását, hogy az adót a szolgáltatók nem háríthatják át a fogyasztókra.

 

„Magyarországon 2018-ra minden háztartásban lesz szélessávú internet” – mondta év elején Orbán Viktor. Lehet, hogy lesz, de minek? A 3 millió szegénységi küszöb alatt élő magyar mit kezdene a beígért szélessávú internettel?

[caption id="attachment_5249" align="alignright" width="300"]Tüntetés internetadó ellen Fotó: borsodinfo.hu[/caption]

Nem én vagyok az egyetlen, aki hajlamos azt hinni, hogy ez az egész internetadó-cirkusz egy jó nagy kamu. Ezért nem stimmelnek a számok, ezért fordulhat elő az egyébként igencsak fegyelmezett Fideszben, hogy a kormány ellenében tesznek módosító indítványt, ezért beszél Rogán Antal hol 1000, hol meg 700 forintos felső adókorlátról. Jól felhergeltek mindenkit, elérték, hogy minden párt és minden civil erről beszéljen, ez ellen tiltakozzon, vagy tüntessen. És eközben szép lassan megfeledkezünk az igazi világra szóló botrányról: az amerikából kitiltott magas beosztású kormányzati tisztségviselőkről. Meg arról, hogy a hírek szerint egyikük éppen Vida Ildikó, a NAV elnöke lenne.

 

És ha mégis lesz majd internetadó, vajon annak a befizetését is a NAV elnöke fogja felügyelni?

 

[caption id="attachment_5250" align="aligncenter" width="300"]Vida Ildikó a NAV elnöke Fotó: 444.hu[/caption]

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr267443124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jenő Ferincz 2014.10.29. 08:20:03

Bár a fidesz határozottan azt ígéri, hogy az internetadó (a magánszemélyek vonatkozásában) nem lesz több 700 forintnál, számomra ez csak hiteltelen ígéret. És nemcsak a gazdasági vetülete, valamint az összegszerűsége vonatkozásában. Határozott meggyőződésem, hogy a szolgáltatók át fogják a lakosságra hárítani a terhet. Egyszerűen nem tehetnek mást. Ha viszont nem hárítják tovább, akkor azzal a saját nyakukra teszik a kötelet, mivel félő, hogy ennek következtében sok szolgáltató ki fog vonulni az országból a megnövekedett terhek miatt, ez pedig azzal járhat, hogy állami internetszolgáltatót hozhat létre a fideszállam. És innen már csak egy lépés az internetes fideszes államhatalmi korlátozása. (A módszer egyébként pepitában hasonló, mint a gazdaság sok más területén.) A fidesz állami monopóliumot, vagy legalábbis döntő állami többséget kíván kialakítani az adott területen, amely felett ő rendelkezik mindenféle tekintetben. Egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy több lépcsőben az internet magyarországi teljes hálózata felett szeretne a fidesz intézkedési, irányítási, befolyásolási, nota bene: tulajdonjogot szerezni, amellyel az adott jog- vagy gazdasági területet kizárólagosan a saját kezében, a saját irányítása alatt tudhatja. És ez bizony afelé mutat, hogy akkor a fidesz szabadon korlátozhatja az internetoldalakat is, ill. megtudhat mindent mindenkinek mindennemű internetszokásairól is.

Jenő Ferincz 2014.10.29. 08:40:26

138. ülésnap (2008.04.15.), 210. felszólalás Felszólaló Nyitrai Zsolt (Fidesz) Tisztelt Képviselőtársaim! Kinek lenne rossz az internetadó bevezetése? A rövid válaszom az, hogy természetesen mindenkinek; érintene ez minden netező polgárt, a magyarországi szolgáltatókat és minden informatikával foglalkozó céget. A mi felfogásunk szerint, a mi elvünk szerint az internetnek mindenki számára elérhetőnek kell lennie, ezért elveinkkel nem fér össze semmilyen típusú és nagyságú sarc, áremelés, adókivetés. Amennyiben teret engednénk a parlamentben ennek a típusú szemléletnek, gondolkodásnak, amelyik meg kívánja adóztatni az internetet, akkor komoly hibát követnénk el. A világ nem ebbe az irányba halad, tisztelt Országgyűlés. A mi célunk az, hogy minden magyar állampolgár napi szinten elérhesse és használja, használhassa az internetet. Ma erre több mint 4 millió honfitársunknak nincsen sajnos lehetősége. Ma Magyarországon digitális szakadék van, az önök által bevezetni kívánt internetadó pedig pontosan ezt a szakadékot mélyítené. http://www.parlament.hu/orszaggyulesi-naplo-elozo-ciklusbeli-adatai?p_auth=Q7aWC3kQ&p_p_id=pairproxy_WAR_pairproxyportlet_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8&p_p_lifecycle=1&p_p_state=normal&p_p_mode=view&p_p_col_id=column-1&p_p_col_count=1&_pairproxy_WAR_pairproxyportlet_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8_pairAction=%2Finternet%2Fcplsql%2Fogy_naplo.naplo_fadat%3Fp_ckl%3D38%26p_uln%3D138%26p_felsz%3D210%26p_szoveg%3Dinternetadó%2525%26p_felszig%3D210

Jenő Ferincz 2014.10.29. 08:51:07

2008.04.26 Az internetadó tervének visszavonására szólít fel a fidesz A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza az internetadóval kapcsolatos javaslatát, mert az akadályozná az internet magyarországi terjedését. Erről Nyitrai Zsolt a párt információs és telekommunikációs munkacsoportjának vezetője beszélt szombati sajtótájékoztatóján. Nyitrai Zsolt azt mondta, hogy a Fidesz elvi alapon nem támogat semmi adóemelést vagy új adónem bevezetését, különösen akkor, ha az az internetre vonatkozik. Hozzátette: A Fidesz támogatja a magyar kultúrát, viszont ez a támogatás nem történhet egy másik kultúra, nevezetesen az internet megsarcolásával. Az internet megadóztatása egyértelműen felesleges, átgondolatlan és rossz, mert tovább mélyíti a Magyarországon amúgy is meglévő digitális szakadékot és elzárja az új felhasználókat az internettől - hangsúlyozta. Felszóltjuk a kormányt, hogy vonja vissza ezt az elképzelését, az internet adó bevezetésének gondolatát - mondta Nyitrai Zsolt, aki hozzátette: a Fidesz elkészítette módosító javaslatait, amelyben egyrészt az "internetadó" eltörlését javasolja, másrészt a mobil telefonokkal kapcsolatban kezdeményezik, hogy a WAP és a MMS is kerüljön ki a járulékfizetés alá tartozó tevékenységek köréből. http://www.fidesz.hu/hirek/2008-04-26/az-internetado-tervenek-visszavonasara-szolit-fel-a-fidesz/

Zsuzsa Sandor 2014.10.29. 11:27:10

Annyi pontosítással értek egyet, hogy szerintem nem a nagy szolgáltatók fognak elmenni, hanem a kicsik fognak tönkremenni. Pl. az Invitel. A nagyok majd leírhatják a társasági adójukból az internetadót, míg a veszteséges kicsiknek nincs miből leírniuk. És akkor az állam bagóért megveszi a tönkrement kicsit és kiépíti a sajátját. Onnan kezdve minden igaz, az interntet már így is teljes mértékben kontrollálhatják. Ezért is több ez, mint kb. 20 milliárd beszedése (vagy 200? - maguk sem tudják), ez elsősorban a diktatúra kiteljesedéséről szól. "A nagy testvér figyel téged."
süti beállítások módosítása