Hoztam is meg nem is
2015. február 04. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Hoztam is meg nem is

A népmesében mondta ezt az okos lány, amikor ajándékot vitt a királynak. Valami effélével próbálkozik most a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amikor kijelenti, hogy „tiszteletben tartja” az Alkotmánybíróság (Ab) döntését, de az tulajdonképpen nem is neki, hanem a bíróságnak szól.

 

[caption id="attachment_5538" align="aligncenter" width="219"]Hoztam is meg nem is Reich Károly rajza
kincsestar.radio.hu[/caption]

A vitát a napi.hu internetes újságban egy, még 2013 októberében megjelent cikk váltotta ki. A cikk arról szólt, hogy a norvég állam, amelynek részesedése van a MOL-ban, elgondolkodhat részvényeinek eladásán, méghozzá azért, mert a magyar olajtársaság vezetője ellen korrupció gyanúja miatt büntetőeljárás folyik Horvátországban. Aznap 6 %-kal estek a MOL részvényei.

[caption id="attachment_5539" align="alignleft" width="300"]Estek a MOL részvényei Kép: archivum.magyarhirlap.hu[/caption]

A pénzügyi felügyelet - melyet oly szerencsés módon az MNB-be integráltak – 3 millió forintos bírsággal sújtotta mind a napi. hu-t, mind pedig a Napi Gazdaság kiadóját. Az időközben a kormányközeli Századvég csoporthoz átkerült Napi Gazdaság tudomásul vette a döntést. Az időközben függetlenné vált napi.hu azonban bíróságon támadta meg a jegybanki hatóság határozatát. Ekkor az online újság még nem járt szerencsével, mert a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az MNB-nek adott igazat.

 

[caption id="attachment_5540" align="alignright" width="300"]Elsőfokon az MNB győzött Fotó: 444.hu[/caption]

A napi.hu ekkor az Ab-hoz fordult. Azt sérelmezte, hogy az MNB, és immár a bíróság döntése is sérti a szólás- és sajtószabadságot. Az Ab ezen a héten hozott határozatot az ügyben. Nem fogadta el az MNB-nek azt az érvelését, hogy a lap megsértette volna a piac befolyásolásának tilalmáról szóló törvényt. Piacbefolyásolásnak ugyanis csak a megalapozatlan, félreveztő, hamis információ közlése tekinthető. Márpedig a kérdéses cikk minden állítása megfelelt a valóságnak. Az pedig, hogy a valós tényekből egy újság milyen – egyébként csak feltételezett - következtetéseket von le, az bőségesen belefér a sajtószabadság fogalmába.

 

[caption id="attachment_5541" align="alignleft" width="263"]A piac befolyásolásának tilalma Kép: ujpest.hu[/caption]

Az MNB álságosan érvel azzal, hogy az AB döntése nem is neki, hanem a bíróságnak szól. Ez persze igaz, de csak formálisan. Nem kellene elfelejteni, hogy az AB éppen azt a bírósági határozatot találta alkotmányellenesnek, amelyik megegyezett az MNB döntésével. Ez tipikusan olyan, mint amikor „fiamnak mondom, hogy menyem is értse”.

[caption id="attachment_5542" align="alignright" width="126"]Fiamnak mondom, hogy menyem is értse Kép: divany.hu[/caption]

A közigazgatási bíróságnak most új határozatot kell hoznia. Ebben figyelemmel kell lennie az Ab döntésére. Remélhetőleg ezt meg is teszi. Akkor viszont meg kell semmisítenie az MNB-nek azt a határozatát, amellyel 3 millió forint bírságot szabott ki a napi.hu-ra.

De a történet lényege nem ez a 3 millió forint, még ha nem is kevés pénzről van szó. Az az Alkotmánybíróság, amelynek oly sok, a kormánynak kedvező döntését - másokkal együtt -számtalanszor kifogásoltam, most valóban kiállt a sajtószabadság mellett. Igaz, nem egységesen, hiszen a rendszerint különvéleményt írók: Balsai István, Juhász Imre, Pokol Béla, Salamon László és Szívós Mária most sem csatlakozott a többségi véleményhez.

[caption id="attachment_5543" align="alignleft" width="153"]Alkotmánybíróság Kép: gondola.hu[/caption]

Azt hiszem hiába is várjuk az MNB-től, hogy tudomásul vegye saját hatáskörének bármiféle „csorbítását”. Az AB azonban most egyértelművé tette, hogy a piac befolyásolása akkor sem valósul meg, ha egy médium valós tényekből saját következtetéseket von le, mert ez belefér a sajtószabadság alkotmányos jogába.

Még akkor is, ha majd az MNB a mi milliárdjainkból létrehozott oktatási intézményeiben ennek az ellenkezőjét akarja tanítani.

[caption id="attachment_5544" align="aligncenter" width="300"]Matolcsy unortodox oktatásai Kép: index.hu[/caption]

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr697443172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tibor Borda 2015.02.08. 15:51:06

Én egyet látok; amióta Matolcsy a MNB elnöke úgy szórják a pénz és ez közpénz vélem mintha tényleg övéik volna !!Kastélyt minek mire ? de sorolhatnánk .Az ügy kapcsán ;hatalmi kapcsolat dominál egyszeri szóval az erőseb kutya elve ; azaz majd én meg mondom és a megmondó ember Orbán El nézést abba is hagyom még mielőtt fel hergelem magam és csúnyákat fogok írni . Kedves Sándor Zsuzsa ön sokkal jobban le írta azokat a folyamatokat amik most a MNB-csinál fel rúgva az alapvető törvényesség elemi szabályait ,és ide értve az egész Orbáni rendszert !!Maradok továbbra is hű olvasója !

Jenő Ferincz 2015.02.16. 19:33:35

Nem azért mondom, de a Matolcsy vezette MNB-vel szemben (ha rajtam múlna) tudnék találni jó pár olyan törvénysértő ténykedést, ami (nagy valószínűséggel) megállna a bíróság előtt. De személy szerint Matolcsyval szemben is lenne a Btk.-nak nem egy olyan passzusa, amelyek ugyancsak megállnának a bíróság előtt.
süti beállítások módosítása