Lassan egy éve annak, hogy Magyarország is aláírta a családon belüli, elsősorban a nők elleni erőszak felszámolását célzó úgynevezett Isztambuli Egyezményt. Már ahhoz is egy honi botrány– a vak komondor esete Balogh Józseffel – kellett, hogy a magyar kormány egyáltalán aláírja az akkor már három éve megszületett Európa tanácsi egyezményt. Ráadásul a magát oly előszetetettel fényező kormány még egy árva nyilatkozatot sem adott ki az eseményről, arról csupán a nőszervezetek tájékoztatták a közvéleményt.

[caption id="attachment_5685" align="aligncenter" width="200"] Kép: avakkomondor.blog.hu[/caption]

A kormány és az ellenzék között a vita most azon robbant ki, hogy a parlamenti többség a baloldali ellenzék javaslata ellenére sem volt hajlandó tárgysorozatba venni az Isztambuli Egyezmény ratifikálását. Ahhoz pedig, hogy az egyezmény a magyar jog részévé váljon, erre lenne szükség.

[caption id="attachment_5686" align="alignleft" width="300"] Kép: archivum-magyarhirlap.hu[/caption]

Az Európa Tanács bizottságának tanulmánya szerint Magyarország még több pontban nem teljesítette az egyezményben foglaltakat. Nincs például törvényi garancia arra, hogy a családon belüli erőszak bármely formája esetén az ügyész büntetőeljárást indíthat. A rendőrök nem kapnak külön rendszeres szakmai képzést arról, miként járjanak el a nők ellen irányuló erőszak esetén, hogyan avatkozhatnak be, vagy milyen módon akadályozzák azt meg. Nincs olyan intézményrendszer sem, amely segítséget nyújtana az erőszakot elszenvedett nőknek. Az egyezmény előírja, hogy a ratifikáló országoknak olyan konkrét jogi rendelkezéseket kell hozniuk, amelyek a nők ellen irányuló erőszak megakadályozását és felszámolását szolgálják, a szexuális zaklatástól kezdve a családon belüli erőszakon át egészen a kényszerházasságokig és a női nemi szervek megcsonkításáig. (Bár ez utóbbi szerencsére Magyarországon nem divat.)

[caption id="attachment_5687" align="alignright" width="300"] Kép: femina.hu [/caption]

Az ellenzék felháborodását követően az Igazságügyi Minisztérium közölte: „a kormány döntésétől függően az egyezmény kihirdetéséről szóló törvény tervezete még idén tavasszal az Országgyűlés elé kerülhet”. Az persze kérdés, hogy e feltételes módban megfogalmazott mondat kellő megnyugtatásul szolgál-e. Az viszont tény, hogy az egyezmény ratifikálásához jogszabályi változtatásokra, az intézményi rendszer kiépítésére, menhelyekre és egészségügyi szolgáltatásokra, a jogi segítségnyújtás megszervezésére, a civilekkel való együttműködésre és persze mindehhez a pénzügyi feltételek megteremtésére van szükség.

Az objektivitás megköveteli, hogy megemlítsük: az Isztambuli Egyezményt még számos, valóban demokratikus ország sem ratifikálta. Például Belgium, Finnország, Németország, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Svájc, és az Egyesült Királyság. Ez a tény némi türelemre inthet bennünket.

[caption id="attachment_5688" align="aligncenter" width="300"] Kép: aquastore.hu[/caption]

Jól látható, hogy a feladat sokkal összetettebb annál, mintsem hogy azt pusztán jogszabályok módosításával meg lehetne oldani. Mindenekelőtt azt a társadalmi szemléletet kell megváltoztatni, amely a nőkkel szembeni testi, lelki, vagy gazdasági erőszakot „bocsánatos bűnnek” tekinti. Amíg - éppen a családon belüli erőszakról szóló parlamenti vitában - egy fideszes képviselő szájából elhangozhat, hogy „ha mindenki a két-három vagy négy gyermekét megszüli, és eleget ad a hazának, ezt követően mindenki megvalósíthatja saját magát” - magyarul, a nő szüljön és ne dumáljon - addig aligha várhatjuk, hogy a nőkről kialakult sztereotípiák megváltozzanak.

[caption id="attachment_5691" align="aligncenter" width="246"] Kép: blog.xfree.hu[/caption]

Egyszóval Tisztelt Ház! A nőnapi virág mellé - vagy akár ahelyett – annyit kérünk, hogy ratifikálják az Isztambuli Egyezményt és addig is alkalmazzák annak szellemiségét.