Már ezen is túlléptek
2015. szeptember 18. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Már ezen is túlléptek

 

Éppen ma egy hete, szeptember 11-én beszélgettem a Klubrádió "7-es stúdió"-jában Rózsa Péterrel.

rozsapeter-168ora_hu.jpg

Fotó: 168ora.hu

A téma természetesen a menekült ügy volt, pontosabban azok a jogszabályok, amelyeket a parlament ennek kapcsán hozott.

Nem tartom véletlennek, hogy a Fidesz emberei folyamatosan keverik a "definíciókat", hol migránsokról, hol határsértőkről, illegális bevándorlókról és nagy ritkán - talán nyelvbotlásból - menekültekről beszélnek.

Az általuk hozott törvények még a saját maguk által írt alaptörvénynek sem felelnek meg.

A beszélgetés óta már azokon a törvénysértéseken is túlléptek, amelyekről egy hete beszéltünk. A katonaság már megjelent a kerítésnél, már vízágyút és könnygázt is bevetettek.

konnygaz-abcug_hu.jpg

 Fotó: abcug.hu

Akkor Orbán még "csak" arról szónokolt, hogy a menekültek "fellázadtak", mára már eljutott odáig, hogy szervezett terrorista támadást kellett visszaverni.

orban_radio_mti-mathe_zoltan.jpg

Fotó: MTI-Máthé Zoltán

Hallgassátok úgy ezt a beszélgetést, hogy gondoljatok az azóta történtekre

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr187798032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krumpli Bogart 2015.09.21. 21:53:52

Kedves Zsuzsa!
Egészen elképedtem azon, hogy ön - jogász létére(!!!) - menekültnek nevez olyan embereket, akik jogellenesen nem hajlandók menedék iránti kérelmet beadni. Az egész menekültügyi eljárásunk a menekült együttműködésén és aktív kezdeményezésén alapul. Ezek az emberek azonban ezt a kérelmet majd csak akkor lesznek hajlandók benyújtani, ha illegális határátlépések sorozatával, eljutottak abba az országba, amelyet menedékként kiszemeltek maguknak, de addig is elvárják, hogy mindenki menekültként bánjon velük.
Ha én itthon hagyom az irataimat és beállok a Horvátországból átdobott embermasszába, majd tört angolsággal elmondom, hogy szír vagyok, lebombázták a házamat és Németországba akarok menni, akkor én már menekült vagyok?
Sokan egyáltalán nem óhajtanak majd menedékkérelmet benyújtani, mert tudják, hogy arra nem jogosultak, egyszerűen csak ott akarnak lenni egy gazdag európai országban, messzire elkerülve a hatóságokkal való kapcsolatfelvételt.
Úgy tűnik, ön szerint teljesen rendben van az, hogy százezres embermassza regisztrálatlanul és ellenőrizetlenül, szűrés nélkül özönli el Európát, egyáltalán nem hajlandó együttműködni, sőt tömegerővel lép fel a hatóságokkal szemben. Ránk töri a határt - függetlenül attól, hogy van-e gyoda, vagy nincs - és soha, semmiféle jogsértés nem valósul meg részükről?
Gondolja, hogy azok az emberek, akik tiltott határátlépések, közlekedési és köztisztaság szabálysértések sorozatával, kormányok és nemzetközi egyezmények félresöprésével elérik a vágyott országot, ott majd egyik napról a másikra törvénytisztelő polgárok lesznek?

Szeretném megkérdezni, hogy ön pontosan milyen értelemben használja a "menekült" fogalmat? Az az embermassza, ami árad errefelé hónapok óta, az mind menekült?

Nem értem továbbá, miért állítja Ön, hogy a németek a Dublin III. rendelkezéseit nem alkalmazzák? Én úgy tudom, hogy a mérlegelés záradékot alkalmazzák, tehát átveszik a kérelmek elbírálását az alábbiak szert:

17. cikk
Mérlegelési záradékok
(1) A 3. cikk (1) bekezdésétől eltérve minden tagállam határozhat úgy, hogy megvizsgálja a valamely harmadik országbeli állampolgár, vagy egy hontalan személy által hozzá benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet akkor is, ha annak megvizsgálásáért az e rendeletben megállapított feltételek szerint nem felelős.

Nekem úgy tűnik, hogy vígan él a Dublin III.

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2015.09.22. 21:28:18

@Krumpli Bogart: Kedves Krumpli Bogart!
A menekült-kérdés azért ennél egy kicsit árnyaltabb, mint ahogyan ön leírja. Azt ugye nem vitatja ön sem, hogy Szíriában polgárháború dúl, az ISIS (Iszlám Állam) nevű terrorszervezet emberek tömegeit gyilkolja meg, milliók veszítik el lakóhelyüket, egzisztenciájukat, stb. A szírek nagy része országon belül menekül el, mintegy 2 millióan Törökországban élnek menekült-táborokban, mások meg elindultak Európa felé.

Hogy hányan regisztráltatják magukat és hányan nem, azt elég nehéz megmondani. Legutóbb Kovács Zoltán kormányszóvivő egyetlen mondaton belül tudott önmagának ellentmondani. Először azt mondta, hogy a menekültek (maradjunk ennél a kifejezésnél) illegálisan lépnek be az országba, majd fél perccel később azt közölte, hogy a kormány jól végzi a dolgát, mert 180 ezer menekültből 150 ezret regisztráltak. Akkor most melyiket higgyem el?

Ami a Dublini Egyezményt illeti, arra már sok szakember mondta, hogy nem erre a tömeg-áradatra lett kitalálva. Bizonyára ön is olvasta, hogy azokat a menekülteket, akik Röszkénél jöttek be, illegális bevándorlóknak tekintették és bíróság elé állították őket, másnap pedig részben ugyanezen tömegből sok száz embert Pécsett vonatra ültettek és elvitték őket Hegyeshalomra. Akkor most mi betartjuk-e Dublint, vagy nem?

A legnagyobb bajnak azt tartom, hogy az EU meglehetősen impotens a kérdés rendezésében. Az országok egymással szórakoznak, mindegyik ki akar szúrni a másikkal és hol áttolják az embereket egy másik országba, hol meg elkapják őket. Amíg nem tudnak közös nevezőre jutni, addig csak nőni fog a káosz, ami nyilvánvalóan mindenkinek rossz. A beözönlő tömegben természetesen vannak valódi menekültek és vannak olyanok, akiknek nem jár menekült-státusz. És nem kétséges, hogy akár terroristák is lehetnek köztük. Ezt kellene normális, tisztességes és emberséges módon megállapítani és aki nem felel meg a menekült kritériumainak, azokat nem beengedni. De ezt egyik ország sem tudja egyedül megvalósítani. Az meg végképp nem megoldás, hogy egy politikai párt (na, melyik?) hónapok óta szítja az emberekben a gyűlöletet, játszik arra, hogy minél jobban féljenek, terroristának kiált ki valakit, akinél mindössze egy hangosbeszélő van. Vajon 2006-ban a TV székház megtámadásánál is mindenki terrorista volt, aki hangosbeszélővel szervezte az akkori tömeget?
Ahelyett, hogy - természetesen az EU-val együtt - igyekeznének a problémát megoldani, vagy legalábbis kísérletet tenni egy normális megoldásra. Persze mindenek előtt Szíriában kéne rendet tenni, ami nem tűnik egyszerű feladatnak.

Krumpli Bogart 2015.09.30. 20:51:16

Kedves Zsuzsa!
Nem vitatom, hogy Szíriában POLGÁRháború van, eléggé képben vagyon a siita/szunnita/keresztény/kurd/ISIS/al-Nusra (alias al-Kaida) szövevényes konflktusokat illetően, ezért úgy is fogalmazhatnék, hogy Szíriában lényegében VALLÁSháború van. Éppen ebből ered a legnagyobb probléma, ugyanis MINDEN szír állampolgár jogosult a menedékre, a siita, a szunnita, a keresztény, a kurd, a szemben álló terrorszervezetek tagjai is, hiszen ezek egymást üldözik és mindenki lő a másikra, de legalább abban egyetértenek, hogy valamennyien üldözik pl. az ateistát.
Erősen kérdéses, hogy ezt a csapatot így, egy tömbben, szabad-e menekültként az EU-ba behozni azért, hogy esetleg itt folytassák egymás elleni vallásháborújukat, hiszen az üldöző az üldözöttel együtt menekül.

Az illegális határátlépés nem zárja ki a regisztrációt, hiszen a rendőrök szeptember 14-én 24:00 óráig szépen összefogdosták az isten tudja milyen okból kerítés alatt mászó emberek zömét és a regisztrációs helyre irányították őket, akik jelentős része ott szépen megtagadta az ujjlenyomatvételt és a hatóságokkal való kapcsolatfelvételt és előírásszerűen bevárta az embercsempészeket. Én ezért nem látok ellentmondást a kormányszóvivő nyilatkozatában.

Hogy kit, hol, minek tekintenek és milyen vonatra ültetnek, arról se pro, se kontra nem érdemes beszélni, mert senki nincs azonosítva, senkiről nem tudjuk, hogy kicsoda. Mivel Németország jelezte, hogy ő a Dublin III. mérlegelési záradéka alapján hajlandó lefolytatni a felelős állam helyett a menekültügyi eljárásokat, szerintem mi egyértelműen betartjuk az egyezményt, mert az unós határunk védelméről gondoskodunk és a nem uniós határunkon át érkező menekülteket Németország ENGEDÉLYÉVEL továbbítjuk felé.

A hangosbeszélő mellett azért volt néhány útlevél is ..., de ezt inkább hagyjuk..... Nem lehet egy ország karhatalommal védett határát jogszerűen áttörni. A jogos védelem és a végszükség esetét leszámítva a maga lakásába sem mehet be jogszerűen egy civil ember, ha nem ad rá engedélyt.

Önnel ellentétben én nem érzem úgy, hogy a kormány gyűlöletet szít, bár kétségtelenül nagy marhaság volt a plakátcunami - lehet, hogy ez azért van ez így, mert én mindig magam döntöttem el, hogy miről mi a véleményem.
Egyébként az emberek elsősorban nem a terroristáktól félnek, hanem az iszlámtól.

Abban egyetértünk, hogy az EU teljesen impotens a kérdés rendezésében és Szíriában kellene rendet tenni.

Kiegészíteném azzal, hogy nem kellett volna Törökország menekültügyi forrásait csökkenteni és Németországnak nem kellett volna alattomosan összekutyulni a menekült/bevándorló fogalmakat, mert a német gazdaság még a menekülteken is nyugdíjjárulék-fizetőket szeretne nyerni, a zaccot meg majd szétosztja kvótarendszerben. A nyelveket beszélő, képzett munkaerőre ugyanis SZÍRIÁBAN IS SZÜKSÉG LESZ majd, ha rendeződik a helyzet.

Amire most nem gondol senki, eljön majd a szomorú idő, amikor megindulnak a kitoloncolások.... Akkor nem az lesz a menekült problémája, hogy messze van a bolt...
Azt a sok-sok pénzt, amit a menekültek EU-ba történő utazására és onnan a kitoloncolás helyére történő visszautazására, meg a hatósági eljárásokra költünk, ott helyben kellene a menekültekre költeni, mindenki jobban járna.

Nagyon jó lenne, ha ezt a témát nem belpolitikai kérdésként kezelnénk és nem a rögzült pártszimpátia szemszögéből néznénk. Segítené a tisztánlátást.
süti beállítások módosítása