A Magyar Public Relations Szövetség definiciója szerint „a public relations (PR) tevékenység tervszerű és tartós erőfeszítés azért, hogy egy szervezet és környezete között a vélemény és a viselkedés befolyásolásával kölcsönös megértést, jóakaratot és támogatást építsen és tartson fenn.”
Kép: munplanet.com
Mi másnak, mint PR-nak tekinthetnénk a Nagy Imre és társai ügyében a Kúria dísztermében október 13-ára tervezett nyilvános ülést? Azt a „tárgyalást”, melyet a legfőbb ügyész kezdeményezett azért, hogy a Kúria semmisségi „igazolást” adhasson ki az 1956 utáni megtorlások ártatlanul kivégzett áldozatainak.
Kép: mandarchiv.hu
Sok rosszat elmondhatunk a Fideszről és az általa vezetett parlamentről, azt azonban nehéz elvitatni tőlük, hogy ne értenének a propagandához. Hogy ezt a tudásukat milyen célokra használják, arról bőséges tapasztalataink vannak.
De menjünk szép sorjában.
1958.június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa „a magyar népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés, hazaárulás, zendülés” és más hasonló bűntettek miatt Nagy Imrét, Gimes Miklóst és Maléter Pált halálra, Kopácsi Sándort életfogytiglani, míg Donáth Ferencet, Tildy Zoltánt, Jánosi Ferencet és Vásárhelyi Miklóst különböző hosszúságú, súlyos börtönbüntetésre ítélte. A halálos ítéleteket másnap végre is hajtották.
1989.június 16-án a mártírok újratemetése a rendszerváltás mérföldköve volt. Július 6-án pedig – a Legfőbb Ügyészség óvása alapján - a Legfelsőbb Bíróság elnöke által vezetett héttagú Elnökségi Tanács megállapította, hogy az 1958-as ítéletek törvénysértők voltak, ezért azokat hatályon kívül helyezte és a vádlottakat felmentette.
Kép: mandarchiv.hu
1989 novemberétől a mai napig négy úgynevezett semmisségi törvény született. Már az első is kimondta, hogy „az 1956. október 23. és 1963. április 4. között, a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai bűncselekmény… miatti elítélések semmisnek tekintendők.” Azaz a Nagy Imre és társai ellen hozott ítéleteket még a régi felállású MSZMP Országgyűlés is semmisnek nyilvánította. Igaz, a mi gránit szilárdságú Alaptörvényünk szerint a magyar történelem csak 1990 májusától kezdődik. A további három semmisségi törvény már e jelentős dátum után született, az utolsó 2000-ben: „az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról szóló 2000. évi. CXXX. törvény”.
Illetve, dehogy az utolsó! Az mégsem járja, hogy a forradalom 60 éves évfordulójára ez a parlament ne hozhasson újabb törvényt! Ezért gyorsan megalkották a 2016 évi LVI. (igen, 56-os számú) törvényt, amellyel módosították a 2000-ben hozott – utolsónak hitt – semmisségi törvényt, és amely 2016. június 16-án – Nagy Imre miniszterelnök és társai 1958-as kivégzésének és 1989-es újratemetésének emléknapján lépett hatályba. Megjegyzem, ez a szimbolikus törvény egy akolba terelte az MSZP-t, a Jobbikot, az LMP-t és a Fidesz-KDNP-t.
Vajon miért volt olyan fontos ez a módosítás, már persze a PR célokon kívül? Mindössze ugyanis annyit mond ki, hogy a „semmisségről szóló igazolás kiadása a Kúria hatáskörébe tartozik”. No meg azt, hogy „a semmisség igazolását indítványozhatja a terhelt, a védő, a terhelt hozzátartozója és a legfőbb ügyész. Az indítványról a Kúria … határoz.”
Hát ezért kell újra elővenni és október 13-án a Kúria dísztermében újra „tárgyalni” Nagy Imre és mártír társainak ügyét. De ne legyenek tévedésben, ezt az „igazolást” egyik élő hozzátartozó sem kérte. Kizárólag a legfőbb ügyész, Polt Péter. Csak neki volt erre szüksége. Mi és a hozzátartozók „igazolás” nélkül is tudjuk, hogy ártatlanok voltak.
Kép: biztonsagpiac.hu
Az pedig, hogy újra a hozzátartozók sebeibe vájkálnak, igazán mellékes. A PR a lényeg.
