Aki ken, az adja is fel!
2017. január 24. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Aki ken, az adja is fel!

Mármint a plakátokat. Keni a ragasztót és feladja a létrán állónak. Így szervezte az egyik aktivista azt a „garázdaságot”, ami miatt most jogerősen is elítélték Gulyás Mártont. A Krétakör korábbi ügyvezetője 50 tiltakozó plakátot ragasztott ki a Nemzeti Választási Iroda épületére, és leszerelte onnan az intézmények tábláit. Tiltakozásul az előző napi „kopasz balhé” miatt. Emlékeznek, ezek a kigyúrt tarfejűek akadályozták meg Nyakó Istvánt, hogy időben beadhassa népszavazási kezdeményezését.

nyako-hvg_hu.jpg

Kép: hvg.hu

Én nagyon elégedetlen vagyok az ügyészség munkájával. Fel nem fogom, hogy miért „csak” garázdaság alapesetével vádolták meg ezt az elvetemült Gulyást!

Újra megnéztem a bűntényről készült videót. Gulyáson kívül legalább még négy-öt aktivistát láttam, akik kentek, ragasztottak, létrákat hoztak, összebeszéltek. Kérem, ez egy valóságos bűnszervezet! De ha nagyon elnéző vagyok, akkor is legalább csoportosan elkövetett garázdaság. És ezt a mi független és objektív ügyészségünk nem veszi észre? Egyszerű alapesettel vádaskodnak, ami csupán egy ócska kis vétség, maximum 2 éves büntetési tétellel? Csoportos garázdaságért már akár 3 évet is ki lehet szabni! És hol marad a „felfegyverkezve” elkövetés megállapítása? Hiszen Gulyásnál csavarhúzó és kalapács is volt! Márpedig ezek az élet kioltására alkalmas eszközök! Az csak nem kifogás, hogy ezeket a veszélyes eszközöket nem a rendőri ellenállás leküzdése vagy megakadályozása érdekében tartotta magánál? És ha mégis? Ki tudja, mi jár egy ilyen bűnöző alkat fejében?

Na és az úgynevezett büntetés! Nekem az is mélységes csalódást okozott. Mi az, hogy mindössze 1 évre próbára bocsátanak egy ilyen köztörvényes bűnelkövetőt? Tudják maguk mi az a próbára bocsátás? Az még csak nem is büntetés, mindössze egy intézkedés. A bíróság „a büntetés kiszabását próbaidőre elhalaszthatja, ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja intézkedés alkalmazásával is elérhető”. Megmondaná nekem a mélyen tisztelt bíróság, hogy minek alapján feltételezi, méghozzá alaposan, hogy egy vacak próbára bocsátással eléri a büntetés célját? Netán azt gondolják, hogy ez a bizonyára Soros-bérenc, civil aktivista nem fog többé táblákat leszedni és plakátokat ragasztani? Ugyan kérem! Ez felelőtlen naivitás.

gulyas.jpg

Kép: hvg

Az is felháborít, hogy a bíróság csak a csavarhúzót meg a kalapácsot kobozta el. És mi van a létrákkal? Én legalább kettőt láttam a videón, és az egyik tutira fémből készült. Azzal aztán jó nagyot lehet ütni! Megengedhetetlen könnyelműség volt ezeket az életveszélyes létrákat csak úgy a garázdáknál hagyni.

letra.jpg

Másfelől azzal persze mélyen egyetértek, hogy a kopaszok ellen a rendőrség megszüntette a nyomozást. Már az is megdöbbentett, hogy egyáltalán elrendelték. Azért, mert a Kúria kimondta, hogy a „kopaszok” akadályozták Nyakó Istvánt alkotmányos jogának gyakorlásában? Jó, jó, ez tényleg bűncselekmény, de hol ér fel ez egy garázdasággal? Egy ilyen pitiáner alkotmánysértéssel igazán kár feltartani a rendőrséget. Hogyan terem ott majd máskor is hat rendőr egy durva plakátragasztásos bűntény helyszínén?

Az elsőfokú bíró világosan elmagyarázta, hogy Gulyás Márton tettével „túlmutatott a politikai véleménynyilvánítás határain, kirívóan közösségellenesen lépett fel és megsértette a köznyugalmat”.

biro-444_hu_1.jpeg

Kép: 444

Bár az én köznyugalmamat nem ők sértették meg. Hanem az igazságszolgáltatás. Az a fajta, amelyik korlátozta a véleménynyilvánítás szabadságát. És az a rendszer, amelyikben büntetlenül lehet csorbítani a népszavazáshoz való alkotmányos jogot, miközben bűnügyet lehet kreálni egy másik alkotmányos jog gyakorlásából.

Aki ken, az adja is fel! A létrán állónak a plakátjait. És ne a jogait.

velemeny-demokraciaert.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr912150309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kheiron 2017.01.25. 11:07:33

Ja, "megakadályozták" Nyakót, aki effektíve a blokkológépnek támaszkodva adta az interjút, még az RTL-es nyalógép nőci is megkérdezte tőle, hogy miért nem blokkol.

Muhaha.

Az meg, hogy leveszik egy állami intézmény tábláját, nem "véleménynyilvánítás".

Habár ismert az Ön meglehetősen érdekes értelmezése az első pillantásra is egyértelmű helyzetekről - igazság szerint nagyon örülök, hogy Ön már nem dolgozik aktívan az igazságszolgáltatásban.

Netuddki. 2017.01.25. 11:26:54

Megmondom mi a probléma ezzel az akcióval. Nem a felelősök ellen irányult. Mert ki a felelős ebben? Nem az az épület aminek a falán lóg az intézmény nevét hirdető tábla. A felelős az aki a képviseletünkkel bíztunk meg és nem végezte el a feladatát.

Tehát ha legközelebb akciót szerveztek, akkor valami olyan lehetne, hogy fel kell állni az intézmény bejáratánál, és leköpni a felelőst amikor "munkába" igyekszik vagy onnan távozik.
Soha nem fog itt változni semmi ha nem a probléma forrására irányul az akciótok, csak pótcselekvésre. Igen, ha valaki cigánykodik, akkor féljen a következményektől is, és ha az "igazság" szolgáltatás nem végzi a feladatát, akkor féljenek azok is!

Netuddki. 2017.01.25. 11:27:30

@kheiron: Kisköcsög! Miért voltak ott a kopaszok? Ennyi.

kheiron 2017.01.25. 11:33:30

@Tibi !:

Kedves Kisköcsög, csak halkan jegyzem meg, hogy a nevedet a hozzászólásod végére szokás tenni, nem az elejére.

Netuddki. 2017.01.25. 11:35:14

@Tibi !: Mellesleg Magyarország már jó pár éve nem jogállam. A jogállam visszaállításához pedig minden módszer megengedett.

gyurmicsek 2017.01.25. 12:12:09

Ja, senki nem akadályozta csak valaki kpaszokat rendelt biodíszletnek.
Egy köcsög stylist lehet a hibás, csakis.

paragrafus 2017.01.25. 12:28:06

@Aranyi Gábor:
Mint ahogy az is megérne egy próbát, hogy Ön, Gábor, megpróbálhatna civilizált emberhez méltó módon, szalonképesen és kulturáltan fogalmazni.
Mert amit leírt - és nagyon nem szeretnék erősebb kifejezést használni - az már tényleg messze túlmutat a véleménynyilvánítás határain.

Muad\\\'Dib 2017.01.25. 12:32:40

Azért az döbbenet, hogy a tasz után ez már a második blog, ahol a rongálást a véleménynyilvánítás szabadságának állítják be. Az ilyen irgalmatlan sötétség az, ami bebetonozza a fityesz tolvajait a hatalomba. Nem, a plakátfestés nem véleménynyilvánítás. Ahogy az sem lenne a szólásszabadság része, ha fityeszbirka Töhötöm a tasz irodájának az ajtaját, meg ablakát kenegetné meg fekete festékkel.

paragrafus 2017.01.25. 12:32:53

És akkor megkérdezném: hol van az arányosság elve?
Csak emlékeztetnék arra, hogy amikor Orbánék szétszedték a hatóság által felállított kordont, akkor arra azt mondta a bíróság, hogy a cselekedet a társdalomra veszélytelen.
És mennyivel másabb egy kordon szétszerelése és eltávolítása, mint egy tábla lecsavarozása? A megítélésnek egységesnek kellett volna lennie. Még akkor is, ha több év telt el a két cselekmény között.

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2017.01.25. 13:14:34

A szitkozódó, zsidózó kommentet eltávolítottam, és ez után is ezt fogom tenni a hasonló stílusú és tartalmú hozzászólásokkal. Minden vitára nyitott vagyok, de az ordenáré, rasszista stílusra nem.

$pi$ 2017.01.25. 17:10:35

@Dr. Sándor Zsuzsa: "Minden vitára nyitott vagyok, de az ordenáré, rasszista stílusra nem. "

Mindig, minden cenzor meg tudta magyarázni, hogy miért is erkölcsös az, amit csinál. Csak kifogások, semmi más.

paragrafus 2017.01.25. 22:18:54

@$pi$: ...."Mindig, minden cenzor meg tudta magyarázni, hogy miért is erkölcsös az, amit csinál. Csak kifogások, semmi más".....

Ön szerint akkor mi lett volna a helyes hozzáállás? Szó nélkül hagyni minden ilyen trágár megnyilvánulást, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga?
Azért van egy határ, amelyen felül már az ember gyomra sem vesz be mindent.
Egyébként pedig ha az embernek - bárkinek - van érdemi véleménye, azt ki tudja fejezni szalonképesen is. Olyan gazdag a magyar nyelv, nem igaz, hogy nem mindenki képes megtalálni azt a stílust, amely még megüti a normát. És akkor nem kellene minden valós alap nélkül cenzort emlegetni. (Csak zárójelben: számomra a cenzorra való hivatkozásnak olyan üzenete van, mintha az felmentést adna minde mocsok alól)

paragrafus 2017.01.25. 22:22:45

@Muad\\\'Dib:
Most tudnék több olyan konkrét esetet is említeni, amikor a hatalommal szembeni ellenkampány plakátjait tépték le, vagy éppen festették le a hatalom támogatói.
De olyanról is tudok, ahol a település fideszes polgármestere adott kifejezetten utasítást arra, hogy az ellenzéki plakátokat el kell távolítani.
süti beállítások módosítása