Bírák rövid pórázon
2017. március 28. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Bírák rövid pórázon

Azt írja az Alaptörvény, hogy a bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve. Meg azt is írja, hogy kik, pontosabban mely szervek alkothatnak jogszabályt. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke nincs a felsoroltak között. Mégis úgy tesz, mintha az ő személyesen vallott értékei és elvei olyan súlyúak lennének, mint egy jogszabály. Ez derül ki abból az elnöki utasításból, mely a bírósági, bírói integritás szabályairól szól. Mit is jelent ez a szó: integritás? Érintetlenséget, feddhetetlenséget, tisztességet, becsületet. Hogyan meri akkor Handó utasítása úgy definiálni a bírói integritást, hogy annak a jogszabályi előírásokon kívül még „az OBH elnökének utasításában és ajánlásában meghatározott célkitűzéseknek, értékeknek és elveknek” is meg kell felelniük?

hando-hirado_hu_1.jpg

Kép: Híradó

Ezen háborodtak fel azok a bírák, akiknek egy része az Alkotmánybírósághoz, másikuk a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult, mondván a Handó-féle utasítás alapjogokat sért, és úgy ahogy van Alaptörvény-ellenes.

Handó nem csak utasításaiban, hanem kinevezési gyakorlatában is visszaél a hatalmával. A bírósági szervezetben 117 olyan fontos vezetői poszt van, amelyekre az OBH elnöke nevezi ki az arra pályázókat. Illetve, mit is beszélek! Esetenként olyan bíró kap kinevezést, aki nem is pályázott. Ha meg olyanok pályáznak, akik „nem azonosultak a stratégiai célokkal” – értsd az elnökasszony értékeivel és elveivel – akkor Handó egyszerűen érvényteleníti a pályázatot. És mindezt a bírói tanácsok, élükön az Országos Bírói Tanáccsal (OBT) eltűrik.

obt_birosag.jpg

Országos Bírói Tanács   Kép: Bíróság

Igaz, az OBT-nek ennél sokkal fontosabb kérdésekben kell állást foglalnia. Például abban, hogy pogózhat-e egy bíró. Élemedett koromra tekintettel én is csak a 444.hu-ból tudtam meg, hogy a pogó az egy ugrálós, összeütközős tánc. Az OBT nekiveselkedett a témának, alaposan megtárgyalta és részletes, ám kevéssé konkrét állásfoglalását közzétette a Bírósági Közlönyben. Persze ebből nem derül ki, hogy pogózhatnék-e, ha netán arra támadna kedvem. De megértem, hisz’ honnan tudhatnák, hogy Handó világnézetével összeegyeztethető-e a pogó.

pogo-444.jpg

Kép: 444.hu

Az OBT-hez hasonlóan rettenthetetlen bátorságról tesz tanúbizonyságot a Magyar Bírói Egyesület is (MBE). Tavaly októberben a Nemzetközi Bírói Egyesület, melynek az MBE is tagja, létrehozott egy támogatási alapot. Megjegyzem, ismereteim szerint a magyar egyesület elnöke nem szokott részt venni ezeken az üléseken. Legfeljebb képviselteti magát.

makai-jogaszvilag.jpg

Makai Lajos, az MBE elnöke   Kép: Jogászvilág

A támogatás alap célja azon bírák és ügyészek megsegítése, akiket pusztán eddigi munkájuk, vagy funkciójuk miatt tettek ki állásukból, vagy sújtottak más szankcióval. Már több támogatásra irányuló kérelem érkezett az alapítványhoz a Törökországban tavaly júliusban elbocsátott bírók és ügyészek részéről. A támogatás pénzügyi fedezete az az összeg, melyet az egyes országok bírói egyesületei ajánlanak fel az alap javára. Sem az MBE honlapjáról, sem az MBE elnökétől nem sikerült megtudnom, hogy a hazai bírói egyesület megtárgyalta-e és döntött-e az alapítványhoz való hozzájárulásról. Amit tudni lehet, az annyi, hogy a mai napig a Magyar Bírói Egyesület részéről egyetlen fillér adomány sem jelent meg az alapítvány számláján.

adomany-123rf.jpg

A Nemzetközi Bírói Egyesület éppen a napokban jelentetett meg egy nyílt levelet a közelgő törökországi népszavazással/alkotmánymódosítással kapcsolatban. Aggódnak a török igazságszolgáltatás függetlenségének hiánya és annak további erodálása miatt. A módosítás szerint az ottani bírák és ügyészek tanácsa felett az elnök gyakorolná befolyását, és a tanács kinevezési, előléptetési, elbocsátási funkciója révén az elnök ellenőrzése valamennyi bíróra kiterjedne.

Csak nem rólunk puskáznak?

torok-magyar_narancs-_binali_kormanyfo.jpeg

Binali Yıldırım török kormányfő szerint eddig több mint 7500 embert vettek őrizetbe a puccs miatt. 9300 büntetőeljárás folyik katonák, bírók és rendőrök ellen. Kép: Magyar Narancs (A képen: Recep Tayyip Erdoğan)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr9912382547

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bírói önkényuralom kialakulása 2017.03.29. 08:08:18

Ha a hatalomnak nincs semmilyen kontrollja, illetve csak is saját maga, akkor a rendszer törvényszerűen önkényuralomba torkollik. - Bírói Önkény Ellen mozgalom

Trackback: Jog előtti egyenlőség 2017.03.29. 08:07:49

A jog előtti egyenlőség elve a gyakorlatban nagyon sokszor nem valósul meg. A legtöbb bíró nincs tisztába és nem is alkalmazza az alapvető emberi jogokat és az alkotmányba/alaptörvénybe foglalt elveket.

Trackback: Bírók megfigyelése? 2017.03.29. 08:07:26

Végül is, ha ezt a bírói bűncselekmények felszámolása miatt született az új megfigyelési törvény, akkor még megbocsátható és érthető is. Persze a kameráktól a bírók félnek a legjobban, mert úgy nem tudnának jegyzőkönyveket hamisítani.

Trackback: Bíróságon videózni 2017.03.29. 08:06:55

Videózni tárgyaláson? A legtöbb esetben szigorúan tilos! Hogyan tudna különben a bíró jegyzőkönyvet hamisítani. Bírói Önkény Ellen mozgalom figyelemfelkeltő anyaga

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.03.29. 08:04:35

A Bírói Etikai Kódex önmagában botrányos. Az áltudományos szervezetek és a szélsőséges vallási szekták színvonala szerint íródott. TEKINTÉLYELVEKET és NEM JOGOT ÉS JOGSZERŰSÉGET VÉD! "kollégái által hozott döntéseket egyéb módon sem bírálja" Pedig a tudományos módszertan legfontosabb eleme a kritikai próbára való kitevés és a kritikák kiállása. Amit ennek nem tesznek ki és azt nem állja ki, az eleve nem bizonyított, hogy igaz és jó lenne. Vele együtt az sem, hogy jogszerű és törvényes lenne. A bíróknak tehát alapjaiban rossz az etikai kódexük. Kérjük kijavítását, hogy megfelelő körülmények közt a bírók igen is bírálhatják egymást.

erkolcstan.blog.hu/2017/03/12/biroi_etokai_kodex_altudomanyos

Hívő hitetlen 2017.03.29. 12:54:44

A bírókat az ítélkezésben nem lehet korlátozni, de ez nem jelenti azt, hogy munkavállalóként nem lehet szabályokat előírni nekik, pl. hogy a túl nagy ajándékot vagy egyéb befolyásolási kísérletet hol és hogyan és mikor kell jelenteniük. A szabályzat erről szól, nem másról. Ezzel aztán érdemes Strassburgig szaladni! Dr. Sándor Zsuzsa szokás szerint jogi köntösbe csomagolja a politikai támadásait, szégyent hozva ezzel a bírói hivatásra.

Muad\\\'Dib 2017.03.29. 13:10:56

@TanNé:
Azért ezt jó volna tudni mégis, hogy képzeled el, amint a bírók egymás ítéleteit kommentálgatják...

Amorphis 2017.03.29. 13:43:11

A bírók az ítélkezés tartalmi részében függetlenek és ne aggodjunk, azok is maradnak. Felesleges ezen rettegni folyton. DE ők is munkavállalók, részei egy szervezetnek, velük szemben igenis fokozott elvárás a tisztességes, erkölcsileg támadhatatlan munkavégzés és életvitel, amit bizonyos szinten szabályozni kell. Mi ebben a probléma?
Handó intézkedései emellett nagyban hozzájárultak ahhoz is, hogy a bírósági ügyvitel - magához képest - az utóbbi időben jelentősen felgyorsult, Európa élvonalába tartozik.

VaradiJanos 2017.03.29. 14:03:55

Zsuzsika hazudik, ferdít, de hát ehhez ért, mi mást csinálna?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.03.29. 14:38:31

@Muad\\\'Dib: A bírók magukat viccesen tudósnak állítják, pedig a kis dr. nem tudományos fokozat. Tehát ha ragaszkodnak hozzá, hogy tudósok, akkor lessék el a módszert a tudósoktól. Ők ezt teszik már jó pár száz éve.

Muad\\\'Dib 2017.03.29. 14:45:46

@TanNé:
Nálad már megfigyeltem párszor milyen jó is az, amikor a tudatlanság magabiztossággal párosul.
Tehát xy hoz egy elsőfokú ítéletet, majd zg jelzi, hogy ez baromság. Nyilván te is roppant lelkes lennél, ha mondjuk a te ügyedet - melyben neked kedvező ítélet született - másodfokon zg tárgyalná. Vagy mondjuk a hatályon kívül helyezett ítélet kerülne vissza elsőfokra mondjuk pq bíróhoz, aki előzőleg már kifejtette mi is a véleménye a másodfokú ítéletről.
Kibas*ott jó kis rendszer lenne, ahol nagyítóval kellene keresni azokat a bírákat, akik esetében nem jelentene be elfogultságot azonnal valamelyik fél. Bármilyen fura nem véletlen, hogy nem szokás nyilvánosan minisítgetni a bírósági ítéleteket. Erre való pl. a fellebbezés, hogy az minősítse a dolgot.
Ezt a bírói alkalmassági vizsgálatokon kell(ene) szakszerűen eldönteni, nem a te hülyeségeddel.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.29. 15:59:24

A bírói hatalomnak rövid pórázon kell lennie, mivel ha függetlenednek a néptől, népellenes döntéseket fognak hozni.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.03.29. 16:33:44

Tudjuk az egymásnak teljesen ellentmondó ítéletek azonos ügyekben meg az ítélkezés szabadsága mi?
Inkabb azon igyekezzrnek a birok h az elvesztett tisztesseget visszaszerezzek ne picsogjanak össze vissza. Van egy munkáltató annak szava van. Ez eddig nem tűnt fel?

2017.03.29. 16:53:49

@TanNé:

"kollégái által hozott döntéseket egyéb módon sem bírálja"

Sajnos a következő mondatot lefelejtetted: "Ezeket azonban a tudományos, oktatói vagy egyéb szakmai tevékenységének a
gyakorlásakor, konstruktív jelleggel értékelheti, véleményezheti."

Amúgy a bírók nem tudósok, a bírósági ítéletek pedig nem tudományos munkák. A "kritikai próbára való kitevés" pedig megtörténik a jogorvoslati eljárásban.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.03.29. 17:18:05

@Muad\\\'Dib:
Nyugodt lehet kellő számú diplomám és felsőfokú végzettségem van, alig tudom tőlük a fiókot becsukni.

Ezt a javaslatunkat nem lehet elutasítani, mert ütközik sok mindennel, nem csak a tudományosság alapelveivel, de számos jogszabállyal is.

Másrészt most fogjuk összeírni a követeléseinket és abban elsők köüzt fog szerepelni a bírói mentelmi jog megszüntetése és adott hibák elkövetése esetén az átlag büntetésekhez képest 120%-os, tehát plusz 20% büntethetőségi arányok párosulnának. A bírók bűnözésének társadalomra való különösen veszélyes volta miatt.

@grundigg:

Tisztában vagyok vele, de itt a konkrét bírói munka bármely fázisát ellenőrizhetnék és kritizálhatnák. Sőt mi kötelezővé is tennénk. Nem számítana jogerős dolognak semmi sem, amit legalább 3 bíró nem néz át és nem érint. kritikával.

Muad\\\'Dib 2017.03.29. 22:23:45

@TanNé:
Ez király volt, ahogy nem válaszoltál arra,amit írtam.
De legalább kifejtetted miért s*ar az összes demokratikus országban a bíróság működése, azonban hál'stennek te a hatalmas eszeddel és műveltségeddel kitaláltad a tutit. Egyébként ebben nagyon hasonlítasz bizonyos Adolf Hitlerre, akinek szintén ilyen korszakalkotó ötletei voltak...

paragrafus 2017.03.31. 10:53:03

Tisztelt Bírónő!
Ha megbocsátja nekem, akkor tennék egy pontosítást.
A képen Recep Tayyip Erdoğan török államelnök van és nem a török kormányfő.
Tisztelettel!

paragrafus 2017.03.31. 10:55:04

@Hívő hitetlen:
Amit a bírónő megfogalmazott, az minden szavát tekintve is az utolsó betűig helytálló. Jogilag is.
Ez nem köntösbe csomagolás. Ez maga a tartalom!

paragrafus 2017.03.31. 10:57:49

@VaradiJanos:
Ugyanaz a válaszom, mint az előzőekben leírtak.
Ha Ön azt állítja, hogy a bírónő hazudik, ferdít, akkor szíveskedjen ezt az állítását hitelt érdemlően alátámasztani érdemi érvekkel. Mit, miben, hol, hogyan? stb...
Anélkül ez csak egy tartalom nélküli, kiüresített panel...

Aurora86 2017.04.03. 08:20:14

@paragrafus:
Kezdem:
1. Cím.
2. "Meg azt is írja, hogy kik, pontosabban mely szervek alkothatnak jogszabályt. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke nincs a felsoroltak között." A jogalkotási törvény alapján joga van utasítást kiadni. nem jogszabály, természetesen, de nem is állította senki. Sándor ferdít.
3. "Ezen háborodtak fel azok a bírák, akiknek egy része" - konkrétan ketten. Csúnya csúsztatás.
4. "Igaz, az OBT-nek ennél sokkal fontosabb kérdésekben kell állást foglalnia. Például abban, hogy pogózhat-e egy bíró." Mivel a fenti két bíró ebben kért állásfoglalást, muszáj volt vele foglalkozni. ha nem foglalkozik, akkor Sándor azon hisztizik.
5 "mondván a Handó-féle utasítás alapjogokat sért, és úgy ahogy van Alaptörvény-ellenes" - nem az, gyakorlatilag jogszabályi kötelesség az utasítás kiadása.
6. Úgy az egész. ha végigolvassa az integritási szabályzatot, akkor abból se rövid póráz, se Handó személyesen vallott értékei vagy elvei nem szerepelnek. Egy kifejezetten pontos utasítás, amit eddig is betartott mindenki.
süti beállítások módosítása