Paraszolvencia
2018. augusztus 11. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Paraszolvencia

Sosem gondoltam volna, hogy ez a latin eredetű szó igazi „hungarikum”. Mindaddig, amíg nem bukkantam rá a Nyelv és Tudomány című portál egy cikkére. Az eredeti latin összetétel alapján a szó „olyan dolgokra utalhat, amelyekkel ki- vagy megoldunk valamit”. Ám, mint a cikkből kiderül, abban az értelemben, ahogyan mi használjuk – orvosi hálapénz – egyetlen más nyelvben sem található meg. Vagy ha mégis, csak akkor, ha a szót magyar vonatkozásban használják.

hungar-port_hu.jpg
Kép: port.hu alapján

De van ezzel a fogalommal más baj is - már azon kívül, hogy egyáltalán létezik. A minapi hírek szerint (Propeller.hu) egy budapesti asszony rutinműtétre feküdt be a kórházba, majd a műtét után röviddel meghalt. Az orvos a műtét előtt kapott 50 ezer forintot visszaküldte a családnak, akik a pénzt „előlegnek” szánták, a műtét után még fizettek volna. Az ügyészség vesztegetés elfogadásának bűntette miatt vádat emelt az orvos ellen. (Noha a vádnak, úgy tűnik, van törvényes alapja, nem vagyok biztos benne, hogy éppen a pénzt visszaadó orvossal kell példát statuálni.)

para-infostart_hu.jpg

Kép: Infostart.hu

Szögezzük le, jogrendünkben hatalmas káosz uralkodik a hálapénz megítélése és szabályozása, pontosabban szabályozatlansága körül. Két törvényre is hivatkozhatunk a témában. Azt nyilván kitalálják, hogy az egyik a Btk., de talán sosem találnák ki, melyik a másik. A Munka Törvénykönyve.

A Btk. szerint „aki gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében végzett tevékenységével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja… bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. A kórház gazdálkodó szervezet, az orvos a kórházban végzi a tevékenységét, munkájáért törvényes fizetést kap (még ha oly pocsékot is), ám ha a „jogtalan előnyt” (értsd paraszolvencia) vagy akárcsak annak ígéretét („nagyon hálás leszek doktor úr!) elfogadja, elköveti a „vesztegetés elfogadása” nevű bűntettet.

hivatali-vesztegetes-beregihirek_hu.jpg

Kép: BeregiHirek.hu

Ezzel szemben mit mond a Munka Törvénykönyve? „A munkavállaló a munkáltató előzetes hozzájárulása nélkül harmadik személytől díjazást a munkaviszonyban végzett tevékenységére tekintettel nem fogadhat el, vagy nem köthet ki.” Az orvos munkavállaló, munkáltatója a kórház. Vagyis, ha a kórház megengedi, nyugodt szívvel elfogadhat – sőt e szerint még ki is köthet – hálapénzt. Az külön pikantériája az ügynek, hogy mindkét említett törvényt 2012-ben hozták.

korhaz-24_hu.jpg

Kép: 24.hu

Akkor most hogy is állunk? Ha az egyik kórház igazgatója megengedi a hálapénz elfogadását, az ott dolgozó orvos nem követ el bűncselekményt, a másik kórházbeli orvos meg igen? Ugye érzik ennek a helyzetnek az abszurditását? És akkor még nem is „jogász szemmel” olvassák mindezt. Mert a jogász már azt sem érti, hogy miként lehetséges, hogy egy kórház igazgatója dönthesse el – a Büntető Törvénykönyvvel szemben – hogy valami az ő kórházában nem bűncselekmény.

A hálapénz kérdése korábban is rendezetlen volt. 2002-ben már az is bűncselekmény volt, ha a valóban utólag zsebbe csúsztatott hálapénzt az orvos nem adta vissza. 2003-ban viszont az utólagos hálapénz elfogadása nem volt bűn. A 2012-es Btk. azután – mint azt korábban idéztem – ismét bűntetté nyilvánította a paraszolvencia utólagos elfogadását is. Vagy mégsem?

paraszolvencia-pannondoktor_hu.jpg

Kép: Pannondoktor.hu

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz) tavaly – nem először – Trócsányi László igazságügyminiszterhez fordult, hogy döntsék végre el, bűntett-e, vagy sem a hálapénz utólagos elfogadása. Döntés persze azóta sincs. 

Nem kis pénzről beszélünk. Az Európai Lakossági Egészségfelmérés adatai szerint a lakosság évente több mint 76 milliárd forintot költ hálapénzre. 

De azt ne higgyék, hogy az orvosok olyan boldogok lennének a mostani helyzettel. Ugyancsak a ReSzaSz végzett tavaly egy felmérést, amiből az derült ki, hogy a megkérdezett 907 orvos 96 százaléka hálapénz nélküli egészségügyet szeretne. Ehhez persze komoly egészségügyi reform kellene, melynek feltétel-rendszerét nálam sokkal hozzáértőbb szakemberek már többször kidolgozták és publikálták is. Mindhiába.

dnes-tams-.png

Dénes Tamás, a ReSzaSz elnöke  Kép: ReSzaSz

Az azért szégyen, hogy csak és kizárólag a magyar nyelvben használjuk a paraszolvencia kifejezést hálapénz értelemben. Ez igazán nem az a „hungarikum”, amivel büszkélkedhetnénk!

hungarikum-vatera.jpg

Kép: Vatera

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr8614175667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bambano 2018.08.12. 19:09:25

"„aki gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében végzett tevékenységével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja…": bogozzuk már ki, mert itt tévedésben van a bírónő.

a jogtalan előnyt a beteg kéri, nem a kórháznak, hanem magának. tehát ez a paragrafus nem áll meg.

"„A munkavállaló a munkáltató előzetes hozzájárulása nélkül harmadik személytől díjazást a munkaviszonyban végzett tevékenységére tekintettel nem fogadhat el, vagy nem köthet ki.”": tehát amikor a héten az önkormányzati tulajdonú távhő karbantartó kft. embere kijött hozzám vízórákat cserélni (valami jogszabály kötelezővé tette ezt), akkor ő nem kérhet tőlem a munkájával kapcsolatban díjazást?

"2003-ban viszont az utólagos hálapénz elfogadása nem volt bűn.": az időnek, szerintem, nincs jelentősége. akár előre adják, akár előre megígérve, utólag adják, ugyanazért adják: kivételezésért.

ebből a mondatból egyébként szerintem le is lehet vezetni, hogy mi legyen a hálapénz hivatalos jogállása: mivel két beteg közötti döntésre, előre és hátrasorolásra, kivételezésre szolgál a hálapénz, ezzel megtörve a betegek egyenlőségét, pénzügyi helyzet-alapon diszkriminálva, ezért a hálapénz jogellenes. csak nem feltétlenül azon paragrafusok alapján, amit a bírónő emleget, hanem más, egyenlőséget biztosító paragrafusok alapján.

trabant 2018.08.12. 21:21:15

@Bambano:
"aki gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében végzett tevékenységével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja…"

Az orvos a tevékenységét a gazdálkodó szervezet részére - és annak megbízásából - végzi, a gazdálkodó szervezet foglalkoztatottjaként.
Innét kell újragondolni.

Bambano 2018.08.13. 17:46:37

@trabant: a paraszolvencia arról szól, hogy a beteg kiemelt bánásmódot akar a tömeghez képest. tehát a beteg kéri az előnyt, nem az orvos. a jogtalan előny az, hogy x beteg megkapja a csípőprotézist vagy a korszerűbb tüdő műtés technológiát, y beteg meg nem.

a paraszolvencia az orvos oldaláról nézve nem előny, hanem fizetség, tehát jogtalan előny sem lehet. ráadásul gátlástalanabb orvos még jogosnak is tekintheti, mert hiszen többletszolgáltatásért kért és kapott pénzt.

kispotzak 2018.09.25. 23:29:35

@Bambano: miért nem lehet a jogtalan előny pénz? Szerintem sehol nincs lefektetve h csak vmifele szolgáltatás, tevékenység lehet jogtalan előny. A beteg oldalárol a jogtalan előny a gyorsabb kivizsgálás, mondjuk. Az orvos oldaláról pedig az őt meg nem illető pénz.
süti beállítások módosítása