Nemzeti konzultáció
2018. november 10. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Nemzeti konzultáció

Megirigyeltem a kormányt. Úgy döntöttem, hogy most, hogy végre a parlament elé került a 2018. évi - isten tudja hányas - számú törvényjavaslat a közigazgatási bíróságokról, itt az alkalom, hogy én is éljek a demokrácia eme eddigi legsikeresebb eszközével.

nemzeti_konzultacio.jpg

Kérem, ne aggódjanak, ez a konzultáció épp oly korrekt lesz, mint a kormányé: sohasem fogják megtudni, hányan és mit válaszoltak, de az biztos, hogy eredményes és sikeres lesz. Ígérem, kis magyarázó szövegeimmel abban is segítek, hogy helyesen tudjanak dönteni. Íme:

1. Az Alaptörvény hetedik módosítása szerint „bíróság a rendes és a közigazgatási bíróság”. Ezt az utóbbit azért kellett belevésnünk a mi kis kőtáblánkba, mert annak ellenére, hogy már kicseréltük csaknem az összes alkotmánybírót és kemény, elszánt köztársasági elnököt választottunk, ezek mégis belénk kötöttek pusztán azért, mert kétharmad helyett feles törvénnyel akartuk szétbombázni a bírósági rendszert.

Egyetért-e Ön azzal, hogy ilyen apróság miatt megakadályozták, hogy legyen egy saját, külön bejáratú bíróságunk?   (igennem)

2. Patyi Andrásból, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) volt elnökéből hirtelen kúriai tanácsvezető bíró lett. Emiatt lemondott minden korábbi tisztségéről, így a Nemzeti Közszolgálti Egyetem rektorságáról is. „A hazai közigazgatási bíráskodás egyik kutatója vagyok Trócsányi László igazságügyi miniszter úr mellett” nyilatkozta. Trócsányi fogja igazgatni az új közigazgatási bíróságot, ő lesz a törvényszéki elnökök munkáltatója és a bíróság költségvetésének előterjesztője. Patyi András pedig - jó eséllyel - a Közigazgatási Felsőbíróság parlament által 9 évre megválasztott elnöke.

Egyetért-e Ön azzal, hogy a közigazgatási bíróság függetlenségét leginkább az említett személyek garantálják? Egyúttal az ő személyük a garancia arra is, hogy a kormány még közvetve se befolyásolhassa az új bíróság döntéseit? (igennem)
patyi-24_hu.jpg

Patyi  rektor lemond      Kép: 24.hu

3. „A közigazgatási bíróságok járnak el és döntenek közigazgatási jogvitákban, valamint törvénnyel a közigazgatási bíróságok hatáskörébe utalt egyéb ügyekben” – írja a törvényjavaslat. Itt döntenek az állami szervek, például a Magyar Nemzeti Bank és az állampolgár közötti vitában, itt lehet megtámadni a Közbeszerzési Döntőbizottság vagy a Médiatanács határozatait (például a frekvenciák elosztását, vagy egyesek pályázatának törvénysértő elutasítását), itt perelhetők az eltitkolt közérdekű adatok (pl. a TAO pénzek), a választási bizottságok döntései (választási, vagy népszavazási kérdésekben, például, hogy milyen borítékot lehet használni a határon túl), no meg az adóügyek (a NAV határozatai). Ráadásul, ahogy a javaslat fogalmaz, elvileg egy törvény akár bármilyen más ügyet is a közigazgatási bíróság hatáskörébe utalhat.

Egyetért-e Ön azzal, hogy az állam (a Fidesz) számára legfontosabb ügyekben a minisztériumtól függő bíróságok bírái kizárólag objektív és igazságos ítéleteket hoznak? Egyetlen bíróban sem merül fel az a gondolat, hogy az állam javára döntsön az egyszerű, ám kiszolgáltatott állampolgárral szemben? (igennem)

trocsanyi-hir_tv.jpg

Trócsányi László    Kép: Hír TV

4. A közigazgatási bíróság bírái részben a mostani közigazgatási bírákból állnak majd – de csak ha kérik az oda történő áthelyezésüket - másrészt viszont olyan szakemberekből, akik eddig a közigazgatásban (állami hivatalokban, minisztériumokban, önkormányzatoknál) dolgoztak. A pályázatok elbírálásánál „az elérhető pontszám nyolcvan százalékában kizárólag a pályázó képzettségét, szakmai tudását és megszerzett tapasztalatát kell tárgyilagosan értékelni (objektív pontszám), húsz százalékában pedig a pályázónak a bírói hivatás gyakorlásához szükséges tárgyilagosan nem mérhető felkészültsége, elhivatottsága értékelhető (meghallgatás pontszáma)”. Magyarán egy lojális, utasításra dolgozó NAV alkalmazottból nagyobb eséllyel lesz közigazgatási bíró, mint egy, hosszú éveken át a bíróságon szocializálódott bírósági titkárból.

Egyetért-e Ön azzal, hogy például az Ön adó-perében inkább egy volt NAV hivatalnok, mintsem egy függetlenségre, önállóságra nevelt bíró hozzon ítéletet? (igennem
nav_autok-fayrpg.jpg

Kép: FayRPG

Itt most abbahagyom a saját „nemzeti konzultációmat”. (Flekkenként 5000-ből csak ennyire futja.) Pedig lennének még tucatszám kérdéseim.

Trócsányi szerint „egyes ellenzéki pártok felelőtlenül már most támadják a tervezetet, anélkül, hogy annak tartalmát ismernék”. Biztosíthatom a miniszter urat, én alaposan végigolvastam a javaslatot. És még vagy egy tucat hasonló kérdést tudnék feltenni. Hiszen még szót sem ejtettem a bírói tanácsokról, amelyeknek még annyi jogkörük sincs, mint a mostani OBT-nek (Országos Bírói Tanácsnak). Igaz, az ő jogaiktól Handó Tünde már így is kiütést kapott. Nehogy már majdani Patyi elnök úrnak is gondjai támadjanak a bírói demokráciával!

hando-zsurpubi.jpg

Kép: Zsúrpubi

Azt azért halkan megjegyezném, hogy a bíróságok igazgatása utoljára a szocializmusban tartozott az Igazságügyi Minisztériumhoz. „Addig jó, míg Kádár él”?

kadar-civilhetes_net.jpg

Kép: civilhetes.net

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr4014364423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freemanowe 2018.11.11. 11:18:10

ahol a kormány az alkotmányt évek óta wc papírnak használja, min kéne meglepődni?

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.11.11. 12:57:27

mar regota varok a kozig birosagokra

de a libbant mocsarat lecsapoltak-e mar?

Nagyorrú Barbi 2018.11.11. 13:08:16

Mi van Rozika? Kihagytak a buliból? Ezért a sértődöttség?

dr. mesterséges színezék 2018.11.11. 13:50:52

@Nagyorrú Barbi: Vagy csak felötlött benne a gondolat, hogy eljön majd az idő, amikor a hozzád hasonló szopó-nyaló-gombvarrógépek odaadása sem lesz elegendő a NER-nek, és mentek ti is a komonista-sorosista-brüsszelista levesbe, és valami érthetetlen okból - talán Niemöller nyomán - irtózik ettől a gondolattól.

nemecsekerno_007 2018.11.11. 15:54:50

"Azt azért halkan megjegyezném, hogy a bíróságok igazgatása utoljára a szocializmusban tartozott az Igazságügyi Minisztériumhoz. „Addig jó, míg Kádár él”?"

... és Kádárnak is két lába volt mint Orbánnak...

na__most__akkor 2018.11.11. 16:43:21

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:
1. Mi az a "borondot"?
2. Mi az a "lippsi"?

Tudod, te mit írogatsz? Vagy csak szajkózod az agyament haverjaid hőzöngését?

A két sorszámozott kérdés komoly. Ha adsz magadra - kétlem - , akkor válaszolsz.

Ha érted egyáltalán a kérdéseket...

kvadrillio 2018.11.11. 17:21:27

Súlyos örökség, hogy a kommunizmusban megpróbálták elrejteni őket, a fogyatékosokat..... (ez nem igaz !!!)

jahhh.......DE.....A MAI KAPITALIZMUSBAN VETTÉK EL A NYUGDÍJUKAT ÉS KERGETTÉK ŐKET ÖNGYILKOSSÁGBA !!!!!

kvadrillio 2018.11.11. 18:38:23

vajhhhhh niért ???4

Drámai mértékben csökken a magyar egyetemisták aránya évről évre
2018. november 11. 15:53 - szerző: 168 Óra

2005-ben még a teljes magyar népesség 4,2 százaléka, 2016-ban már csak 2,9 százaléka járt felsőfokú képzésre valamilyen főiskolára vagy egyetemre - írta az Átlátszó.

A KSH adatbázisa szerint 2005 és 2017 között komoly változások láthatók. Szinte mindenhol csökkent a hallgatók száma, de a keleti megyékben lakó hallgatók száma különösen nagy visszaesést mutat.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében például 2005-ben még 15.257 felsőoktatási hallgató volt, de 2017-ben már csak 9.935 volt a számuk. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2005-ben 12.697 felsőoktatási hallgató volt, 2017-ben pedig már csak 9.536 fő járt valamilyen főiskolára vagy egyetemre. Hasonló a helyzet Hajdú-Bihar megyében, ahol 2005-ben még 12.407 hallgató volt, 2017-ben viszont már csak 9.823.

Érdekesség, hogy a budapesti lakhelyű hallgatók száma csökkent a legjobban 12 év alatt: 2005-ben 39.687-en voltak, 2017-ben pedig már csak 31.023-an. A bő nyolcezres visszaesést nem magyarázza az agglomerációba költözés, mert eközben a Pest megyei hallgatók száma csak szűk háromezer fővel nőtt.
Megosztás

zs.ati 2018.11.11. 19:04:08

Tanulságos,ahogy a fizetett köpködők próbálnak rombolni.....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.11. 20:04:54

@dr. mesterséges színezék: Hát ez az ha elfogynak a lippsik ,akkor ők jönnek.
De ezt fel sem fogják.

Jakab.gipsz 2018.11.11. 21:53:39

@kvadrillio:

Így működik a rothadó kapitalizmus, amikor kilóra és pénzért osztják a tudományt.

"Mert az állam rossz gazda, majd a piac megoldja", a Szabad Demokrata, Kunce úr kedvenc mondása.

Törpvadász 2018.11.12. 01:19:20

Ugyammáá. Mit izgulunk a betonszilárdságú kotmánnyal a hátunk megett??? Eut is átnyomják, hála a Jobbik LMP kettősnek, akik önállóskodva és együtt nem működve spiccben hajoltak el, hogy véletlenül se legyen csak feles többsége Orr bánnak, hanem tuti meglegyen a kétharmad a lejtetett pályán is....

Törpvadász 2018.11.12. 01:23:45

@Jakab.gipsz: Miért, olyan jó gazda az állam??? Akko mé halmozott fel a kukaholding röpke 2 év alatt milliárdos hiányt? Ami az önkormányzati szemetes cégeknél működött és Jól!, az most nem. Vagy akkor az állam által megvásárolt és adófizetői pénzen feltőkésített MKB hogyhogy Orr bán és eM tolcsi holdudvaránál landolt???? Tovább is van, mondjam még?

Törpvadász 2018.11.12. 01:24:59

@Jakab.gipsz: bocsi. Több 10 milliárdos... Ez kimaradt.

midnightcoder2 2018.11.12. 07:25:19

@kvadrillio: Az, hogy épp hányan járnak egyetemre sok minden függvénye, Pl. a demográfiáé is, illetve hogy hányan mennek inkább főiskolára, hányan mennek ki külföldre tanulni, stb. Ráadásul az sem biztos, hogy annyival jobb bárkinek is, ha a közepesen tehetségtelen Gipsz Jakabka elvégez egy könyvtár-büfé szakot amivel aztán egész életében árulhatja a hambit a mekiben, mint hogy elmegy mondjuk vízvezetékszerelőnek és maszekként összehozza havonta a dupláját a professzora fizetésének.

Minden ballib bérretteg 2018.11.12. 11:36:56

A bírók nagyrésze független volt és maradt.
Viszont a kommunista diktatúrát fenntartó, állampártban ügyködő, bírói karból páran ma is a ballib érdekeket képviselik.
Szerencsére ezek nagyrésze már öreg, így bár a nyugdíjazásukat megakadályozták a komcsik, de az élettel és halállal ők sem gazdálkodhatnak.
Lassan végre tényleg független lesz a bírói kar, a ballib ármánykodától, és külföldi érdekek kiszolgálóitól.

Éhesló 2018.11.15. 14:52:21

Egy gyöngyszem a posztertől:
"... Nevezett így ír Schifferről: "„Hál’ Istennek nem láttam ezt a kis görényt ma este, de már attól felforr az agyam, amit László Kálmán leírt. Jól emlékszem, amikor talán tavaly, vagy azelőtt nem ment el a hanukagyertya-gyújtásra, mondván, ő nem vesz részt vallási eseményen. Ritka egy aljas kis tetű. Már bocsánat, de mindig felbosszant, hogy még mindig vannak olyan naiv emberek, akik a szavazatukat vesztegetik egy ilyen aljas, sunyi kis mocsokra.”"

Nos, ez a másik toleranciabajnok, amúgy bíró volt egykoron. Aztán bírósági szóvivő. Egy pillanatra képzeljük el, hogyan ítélkezett ez a rohadék, amikor egy „nem elvtárs” került a színe elé. A hanukagyertya ügyébe pedig bele sem mélyedek, mert az nagyon messzire vezetne… "

flagmagazin.hu/jobbegyenes/bayer-zsolt-emesztogodor

www.facebook.com/lkalman2?__tn__=%2CdC-R-R&eid=ARAMhdYmC7s_GNJ6PwZC8iOuOTqioQ2_9noLAOsYcFuQbelBPGOd7AwvMKJBWEvppYReLFQUEtVBSwJW&hc_ref=ARRrWPKkijrco33N9UMqws_jXtZGfjEi5eAlIS-YTwActEM_YXlbT2zIZuncI5_IZuU&fref=nf
2014. április 8.
A pofakönyves link előtalálója anonymand 2018.11.09. 15:43:48-kor
süti beállítások módosítása