Kitaszítottak
2018. december 09. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Kitaszítottak

(szubjektív asszociáció)

Gyakran forgatom a szinonima szótárt, ahogyan az betűvető emberhez illik. Nem csupán azért, hogy stílusom ne szóismétlések közt bukdácsoljon – bár ez sem elhanyagolható szempont – hanem azért is, mert egy-egy szó rokonértelmű párjai egészen új képzettársításokat képesek felidézni. Így történt ez most is, amikor azon törtem a fejem, hogy ebben a – megszűnő Vasárnapi Hírekben utolsó – írásomban vajon a hajléktalanok, vagy a CEU elleni újabb atrocitásokról számoljak be Önöknek.

hajlektalan-b1_blogcsalad_blog_hu.jpg

Kép: b1 blogcsalád - Blog.hu

ceu-magyar_narancs.jpg

Kép: Magyar Narancs

Mert, ha hiszik, ha nem mindkettőjükre illik a „kitaszított” szó valamelyik jelentése. Többször írtam már arról, milyen aljas jogalkotás kellett ahhoz, hogy a hajléktalanságot kriminalizálják, hogy a legkiszolgáltatottabb szerencsétleneket amiatt büntessék, mert kiszolgáltatottak és szerencsétlenek. Amiért most ismét szóba hozom őket, az az „emberminisztérium” legfrissebb előterjesztése: elektromos rácsokat az aluljárókra! A Kásler Miklós vezette tárca szerint „a fővárosi aluljárók rendezett állapotának hosszú távú fenntartásához az éjszakai lezárásuk elengedhetetlen.” Szerintük így biztosítható a köztisztaság megóvása mellett a „jogellenes életvitelszerű közterületen tartózkodás megszüntetése”. Vajon a rákot is úgy próbálta volna intézeti főigazgatóként „megszüntetni”, hogy bezáratja az Országos Onkológiai Intézetet? A miniszter mentségére szolgáljon (vajon?), hogy ez a zseniális ötlet nem az ő fejéből pattant ki.

kasler-miklos-hit_radio.jpg

Kásler Miklós     Kép: Hit Rádió

„Én kértem, hogy vizsgálják meg a nagyobb fővárosi aluljárók éjszakai lezárásának lehetőségét és következményeit” – büszkélkedett az Indexnek Tarlós István, Budapest főpolgármestere. A tervezet szerint ez első lépésben mintegy 51 aluljáró kijáratot és közel 100 millió forintos költséget jelent. És mielőtt bárki azzal vádolna, hogy rendben lévőnek találom, hogy a hajléktalanok az aluljárókban éjszakázzanak, vagy azzal, hogy sokallom a 100 milliót: nem. A sorrend háborít fel. Akkor költsenek milliókat elektromos rácsokra (vagy inkább akkor sem), ha már minden hajléktalan tisztességes elhelyezéséről gondoskodtak.

tarlos-index_hu.jpg

Tarlós István     Kép: Index.hu

De vissza a „kitaszított” szó szinonimáihoz: kitilt, száműz, kirekeszt, kiközösít. Ez utóbbi kettőről már szóltam, jöjjön az első kettő. És jöjjön ismét Tarlós, akinek „nem érte el az ingerküszöbét” a CEU Bécsbe költözése. ATV-beli nyilatkozata alapján már az is csoda, hogy ennek a városnak a vezetője egyáltalán tudja, mi a szösz az a CEU. Saját bevallása szerint ugyanis fogalma sincs róla, hogy milyen képzések folynak ott, meg arról sem, hogy tényleg a világ 100 legjobb egyeteme közt van-e. Szerinte a bécsi főpolgármester is csak azért örül a CEU Bécsbe költözésének, mert még kezdő, és nem tudja, mi a dolga és mi nem. Valamit hallott arról rebesgetni, hogy a CEU nem tartja be a törvényeket, az pedig csúnya dolog.

ceu-infostart.jpg

Kép: Infostart

És bár a jelek szerint Tarlós nem olvas újságot, nem néz tévét, nem tud róla, ha tízezrek tüntetnek a városában, ennek ellenére megpróbálom az én főpolgármesteremet felvilágosítani.

A CEU azért „kitaszított”, mert gyakorlatilag kitiltották, száműzték Budapestről. Liviu Matei, a CEU rektorhelyettese foglalta össze a lényeget: „a magyar kormány hazudott, trükközött, átlépett egy határt: ez mostantól már egy elnyomó rendszer.”

matei-central_european_university.jpg

Liviu Matei    Kép: Central European University

A CEU kiűzése 2017. áprilisában kezdődött a lex CEU parlamenti elfogadásával. A több tízezres tüntetés ellenére Áder aláírta a törvényt. Ha nem tette volna, az Alkotmánybíróságnak 30 napon belül döntenie kellett volna a törvény alkotmányellenességéről. Így azonban az AB több mint egy évig húzta az időt, majd idén májusban – a saját magáról szóló törvényt is megerőszakolva – felfüggesztette az eljárást. Időközben az Európai Bizottság továbbította az EU szabályaiba ütköző lex CEU ügyét az Európai Bírósághoz. A luxemburgi bíróság azonban még nem hozott döntést, bár azt ígérte, hogy az eljárást kiemelt ügyként kezeli.

ne-ird-ala-janos-inkabb-tartsunk-nepszavazast-hirhatar.jpg

ne-ird-ala-janos-inkabb-tartsunk-nepszavazast     Kép: Hirhatar.com

Attól függetlenül, hogy milyen döntést hoznak Luxemburgban (minden bizonnyal a CEU-nak kedvezőt), az egyetem rektorhelyettese megpendítette, hogy a budapesti működés ellehetetlenítése miatt kártérítési pert is indíthatnak a magyar állam ellen. Egy egyetem kényszerű elköltöztetése ugyanis nem olcsó mulatság.

És mindez miért? Mert a magyar kormány megtagadta annak az államközi megállapodásnak az aláírását, amelynek megkötését ő maga követelte. És hogy azt miért? Mert Soros.

És vajon ki fizeti ki majd a hatalmas büntetést és kártérítést Orbán fóbiája miatt? Az a magyar adófizető nép, aki mindezt eltűri. Megérdemeljük. Megérdemeljük?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr5214466264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lívia Fenyves 2018.12.09. 18:58:57

Annál szemérmetlenebb dolgot nehéz elképzelni , mint amikor az "embermisztériumot" embertelen, ocsmány személyek vezethetik.

Kampfer 2018.12.10. 07:46:19

"...amikor azon törtem a fejem, hogy ebben a – megszűnő Vasárnapi Hírekben utolsó – írásomban vajon a hajléktalanok, vagy a CEU elleni újabb atrocitásokról számoljak be Önöknek."

Tisztelt bírónő!

Azt hiszem, mindkét témakör kellően 'lerágott csont', azt hiszem az ellenzék már eddig is igyekezett minden lehető kis politikai hasznot kipréselni belőlük. De végülis érthető a témaválasztása.

Nem tudom, pontosan milyen 'atrocitásokat' említett akár a ceu-val, akár a hajléktalanokkal szemben? Előbbi szépen elköltözteti néhány képzését Bécsbe. Jó utat, sok sikert! Továbbá emlékeim szerint anno a csehek is szépen elzavarták őket. Nyilván annak is volt oka, ahogy a mostani fejleményeknek is.

"Mert, ha hiszik, ha nem mindkettőjükre illik a „kitaszított” szó valamelyik jelentése."

Ez akár igaz is lehet. A hajléktalanok egy jelentős része (hasonlóan a cigánysághoz) magát rekesztette ki a társadalomból, míg egy másik része valóban (részben) saját hibáján kívül került ilyen helyzetbe. Azonban azt állítani, hogy egy aluljáróban tengődni jobb, mint egy ellátásra szakosodott intézményben meghúzódni, nos ez elég demagógnak tűnik számomra.
Ami a ceu-t illeti, kitaszították. Nem véletlenül és azt hiszem, az ország inkább csak nyert azzal, hogy egy picit megrugdosták őket! Az ott 'képzettek' vagy oktatók érdekes módon mindig föltűnnek azok között, akik a legkülönfélébb szervezetek sorai közül nekimennek Magyarországnak! Mégis miért kellene eltűrnünk egy ilyen intézményt itthon? Menjenek innen, ha ennyire nem tetszik nekik az, ami itt van! Menjenek és boldoguljanak máshol! Szerintem...

"A Kásler Miklós vezette tárca szerint „a fővárosi aluljárók rendezett állapotának hosszú távú fenntartásához az éjszakai lezárásuk elengedhetetlen.”

Ez teljesen rendben is van. Mi ezzel a probléma? Ha nincs ott közlekedés, forgalom, akkor szépen le kell zárni. Lehet takarítani, karbantartani, javítani.

"A sorrend háborít fel. Akkor költsenek milliókat elektromos rácsokra (vagy inkább akkor sem), ha már minden hajléktalan tisztességes elhelyezéséről gondoskodtak."

És mit ért tisztességes elhelyezés alatt, bírónő? Amit a Gémesi mutatott a videójában, az számomra elég tisztességesnek tűnt. Az Ön 'barátai' beszélgettek arról az atv-n, hogy vannak helyek, ahol 12-14 személy van egy szobában! És ez elfogadhatatlan.
Bírónő! Sorkatonai szolgálatom egy éve alatt 18-an voltunk egy körletben, napi 160Ft volt az étkezési normánk! Nem emlékszem rá, hogy anno ez rajtunk kívül bárkit is érdekelt volna! Pedig munkaviszonyból vonultam be állampolgári kötelességemet teljesíteni! Nem tudom, érzi-e a különbséget, bírónő!?

"És jöjjön ismét Tarlós, akinek „nem érte el az ingerküszöbét” a CEU Bécsbe költözése."

És ezzel mi a baj? Ő főpolgármesterként inkább a város infrastruktúrájával, pénzügyeivel és élhetőbbé tételével foglalkozzon. A ceu-val úgy tűnik épp elegen foglalkoznak, talán többen is, mint amit érdemelt valaha is az az 'intézmény'!

"Saját bevallása szerint ugyanis fogalma sincs róla, hogy milyen képzések folynak ott, meg arról sem, hogy tényleg a világ 100 legjobb egyeteme közt van-e."

Jah, a ceu 'minősítéséhez' nyilván semmi köze sincs az alapítója személyének, igaz? Hát persze... Hihető! Továbbá épp elég ismerni annak a helynek a szellemiségét, az oktatói és hallgatói tevékenységét ahhoz, hogy látható legyen az előnye vagy inkább kockázata az ittlétének!

"A CEU azért „kitaszított”, mert gyakorlatilag kitiltották, száműzték Budapestről."

Senki sem köteles bármiféle külföldi egyetemet megtűrni az országában, ha annak tevékenysége az adott állam, kormány vagy nemzet ellen irányul! Nem alapjog egy egyetem számára, hogy bárhol ott folytasson aknamunkát, ahol csak kedve tartja! Ezt a csehek is nagyon jól oldották meg anno.

"Liviu Matei, a CEU rektorhelyettese foglalta össze a lényeget: „a magyar kormány hazudott, trükközött, átlépett egy határt: ez mostantól már egy elnyomó rendszer.”"

Egy tag ilyen névvel Magyarországon inkább ne emlegessen határokat! Szerintem... Továbbá ő egy senki ahhoz, hogy minősítgesse a magyar társadalmat, kormányt vagy akár az országot! Ha nem tetszik, fogja magát és takarodjon el innen! Már le se lövik a határon, ha szökni próbál! De nem kell szöknie sem, mehet szabadon Bécsbe! Jó utat!

"Időközben az Európai Bizottság továbbította az EU szabályaiba ütköző lex CEU ügyét az Európai Bírósághoz."

Nyilván mindegyik kiegyensúlyozott és tárgyilagos szerv. Ja, nem...!

"Attól függetlenül, hogy milyen döntést hoznak Luxemburgban (minden bizonnyal a CEU-nak kedvezőt)..."

Bírónő! Csak nem 'pejudikál'??? Persze, értelmes embernek kétsége sem lehet, hogy széllibbant, hungarofób és nemzetellenes szervezetek ceu-n képzett vagy oktató személyei milyen döntéseket hoznak, de ezt így előre leírni...!? Tud valamit, bírónő? :-)

"...az egyetem rektorhelyettese megpendítette, hogy a budapesti működés ellehetetlenítése miatt kártérítési pert is indíthatnak a magyar állam ellen."

A pofátlanság csimborasszója! Miért nem lep meg?

==>

Kampfer 2018.12.10. 08:00:03

"Egy egyetem kényszerű elköltöztetése ugyanis nem olcsó mulatság."

Ennek az 'intézménynek', a 'janicsárjainak és azok szervezeteinek a tevékenysége, az azok által okozott társadalmi, anyagi és kulturális kár sokkal kevésbé olcsó mulatság! Amit ezek és a tanoncaik, a felforgató és széllibbant, hungarofób oktatói tettek és tesznek, nagyságrendekkel nagyobb károkat okoztak az országnak, mint amit ezek a szánalmas ballibák valaha is elszenvednek bármiféle költözés miatt! Nyilván nincs a kontinensen olyan bíróság, amely ezt valaha is egyáltalán figyelembe venné! Esetleg a jövőben végre lehet, ha ezeket tényleg időben sikerül innen eltakarítani! Lehetőleg örökre!

"És mindez miért? Mert a magyar kormány megtagadta annak az államközi megállapodásnak az aláírását, amelynek megkötését ő maga követelte. És hogy azt miért?"

A kormány vitatja a megállapodás megkötésének feltételei teljesülését. Ki kényszeríthet egy kormányzatot arra, hogy akaratával ellentétesen aláírjon egy megállapodást? Persze, tényleg egyenesebb lett volna az az eljárás, amit egy hasonló janicsárképzővel tettek Oroszországban (ha jól emlékszem Szentpéterváron), ahol egyszerűen kitiltották őket az országból. Egyenesebb, elegánsabb és célratörőbb. De az eredmény végülis ugyanaz.

"Mert Soros."

Ez így nem igaz, bírónő! Nem! Nem csak 'mert soros'!

Mert pardavimárta, mert az a timmerbaromság, mert ignatieff, mert avramiafranc, mert jeneiorsolya, mert zsohárzsuzsa, mert ivánjúlia, mert megannyi hasonló kis felforgató janicsár, aki az ehhez hasonló padokból nőtt ki! Igen, ezek ellen minden eszközzel legitim küzdeni és harcolni! Ha a fészküket kell elpusztítani ahhoz, hogy ne keljen ki több ilyen fióka, akkor tegyük meg még időben! Szerintem.

"És vajon ki fizeti ki majd a hatalmas büntetést és kártérítést Orbán fóbiája miatt?"

Fizessenek azok, akik az ország és a magyarság ellen cselekednek! Fizesse ki a pardavi, a zsohár, az enyedizsolt és hasonló társaik. Vagyonelkobzással, kényszermunkával szépen meg lehet teremteni a fedezetét annak, hogy a ceu-sarjak által kirótt bírságot megfizessük. Persze, az is egy legitim döntés, ha az adott 'bírák' szépen megkapják a középső ujjunkat és némi jókívánságokat liberális felmenőiknek!

"Az a magyar adófizető nép, aki mindezt eltűri. Megérdemeljük. Megérdemeljük?"

Ha így is lesz, bármi olcsóbb, mint megtűrni ezeket az árulókat és hungarofób 'testvéreiket' az országban! Szerintem...
Kamp.

2018.12.10. 13:34:51

Szerencsére már a legelején kiderült, hogy a poszt duplán érdektelen, így nem kellett végigolvasnom ahhoz, hogy ez kiderüljön.

Faszfej_liberalisok 2018.12.10. 14:25:24

A CEU egy felforgató tevékenységet végző CIA intézmény volt. Nem fog hiányozni, magyar diákok ? 198 ? ugyan már..
A hajléktalanoknak meg itt az idő hogy elkezdjenek leszokni a féldecis szeszről, a lépcsőházba szarásról és a többi elviselhetetlen szokásaikról. Fel kell állni, minden segítség adott hozzá. El kell kezdeni. A "hajléktalan" törvény a leg emberségesebb törvény amit a magyar parlament valaha elfogadott. Remélem a liberális férgeket sikerül még legalább 3 választáson rommá verni hogy végleg eltűnjenek ebből az országból.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.10. 15:23:45

A hajléktalankérdés megoldása sínen van.

A CEU ügye sajnos még nem, Soros kamuegyetemének nagy része továbbra is Bp-en szemtelenkedik.

trabant 2018.12.10. 19:48:54

„emberminisztérium”

Nem emberminisztérium az, mert az emberi erőforrás dolgozó munkást, munkáskezet jelent. Tehát munkásminisztérium lenne a tisztességes neve. Pont úgy is állnak hozzá(juk). mint a lenézett munkásosztályhoz, a munkásokhoz szoktak a felülről peckesen szemlélődő. kihízott nyikhajok.

Látszik az oktatáshoz és az egészségügyhöz való viszonyulásukon is: a munkás dolgozzon, ne tanuljon, és pláne ne akarjon gyógyulni. A munkás munkára való, nem pedig intézményes keretek közötti pénzpocsékolásra.

A nevén nevezett munkásminisztérium ellen kell tüntetni, mert a fejétől és az elnvezésétől bûzlik a cápa többi alárendelti "iparága" (is).

élhetetlen 2018.12.10. 20:56:57

@Kampfer: A világképedet nyilván nem lehet megváltoztatni, nem is akarom. Csak pár apróság. „Ha nincs ott közlekedés, forgalom, akkor szépen le kell zárni.”. Londonban az utolsó metró után a metrólejárókat zárják le, mert nincs forgalom a metrón. Az aluljárók az utca két oldalát kötik össze, ott csak nem lesz majd forgalom, ha lezárják. Persze, ott a zebra, de ha már csak pár gyalogos bóklászik az éjszakában, az autósok kevésbé figyelnek rájuk. Engem is zebrán gázoltak el 15 éve.
„Jah, a ceu 'minősítéséhez' nyilván semmi köze sincs az alapítója személyének, igaz?„. A QS értékelését az egész világ elfogadja. Tudom, mert az egész világot megvette Soros. De akkor az ELTE, Corvinus miért fogadja ezt el, és miért örül, hogy egyáltalán ott van ezen a listán? PL.
www.topuniversities.com/university-rankings/university-subject-rankings/2018/social-sciences-management
202• Central European University
401-450• Corvinus University of Budapest
451-500 Eötvös Lorànd University
Ha valakit költözésre kényszerítenek, és ezzel irdatlan költségekbe verik, és kártérítést követel, az miért is a pofátlanság csimborasszója? Az nem érv, hogy mert szerinted nem kell itt lenniük.
„Ki kényszeríthet egy kormányzatot arra, hogy akaratával ellentétesen aláírjon egy megállapodást?”. Hát jobb esetben a saját ígérete, szava. Ha teljesíted a feltételt, aláírom, aztán a teljesítés után mégsem írja alá, mert csak.. Azt hiszem kicsit megroggyant az erkölcsi érzéked.
Nos, amit írtam, az független attól, hogy kiket írtanál ki fészkestől, ezek csak pártállástól független emberi dolgok.

trabant 2018.12.10. 21:23:48

@Kampfer: (magyarul: harcos)

"a csehek is szépen elzavarták őket. Nyilván annak is volt oka, ahogy a mostani fejleményeknek is."

Volt oka: a putyinista hajlamú cseh vezetés nem tûrte a másféle oktatást. Másutt sem tûrik, lásd: Mo.

"azt állítani, hogy egy aluljáróban tengődni jobb, mint egy ellátásra szakosodott intézményben meghúzódni, nos ez elég demagógnak tűnik számomra."

Az itthoni "ellátásra szakosodott intézmény" alatt többnyire legalább egy tucat ágyat kell érteni egyetlen helyiségben. Mennél oda aludni? Más sem szívesenn teszi, ami nem csoda. Alternatívaként marad a szabad tér.

Ha két-három ágyas alvóhelyek lennének kialakítva, a rászorulók töredéke sem férne el, és akkor nyilvánvalóvá válna, hogy mennyire megoldatalna hajkéltatanok elszállásolása. De amíg ez nem nyilvánvaló, addig lehet azokat büntetni, akiket a sors már amúgy is büntet.

"Ami a ceu-t illeti, kitaszították. Nem véletlenül és azt hiszem, az ország inkább csak nyert azzal, hogy egy picit megrugdosták őket! Az ott 'képzettek' vagy oktatók érdekes módon mindig föltűnnek azok között, akik a legkülönfélébb szervezetek sorai közül nekimennek Magyarországnak!"

A CEU diákjai voltak többek között az alábbi "sorosügynökök":
- Orbán Viktor
- Deutsch Tamás
- Kövér László
- Németh Zsolt
- Szájer József
- Schmidt Mária
- Kósa Lajos
- Hörcsik Richárd
- Áder János
- Habony Árpád
- Mikola István.
A net nem felejt, ha az emberi memória hiányos is, nem kellene nyilvánosan égetni magát senkinek. (Akkor sem, ha fizetnek érte.)

"Menjenek innen, ha ennyire nem tetszik nekik az, ami itt van! Menjenek és boldoguljanak máshol! Szerintem..."

Tényleg menjenek a felsorolt CEU-s diákok, de útközben legalább egy mea culpa kijöhetne a szájukon.

"Sorkatonai szolgálatom egy éve alatt 18-an voltunk egy körletben"

Azóta eltelt pár évtized, ma már nem a múlt század közepi és akkori szocilalista viszonyok között élnek az emberek. Túlhaladta az élet, ahogy a 14 ágyas kórtermeket is, meg a tömegnyomor hajléktalanszállót is.

"Senki sem köteles bármiféle külföldi egyetemet megtűrni az országában, ha annak tevékenysége az adott állam, kormány vagy nemzet ellen irányul!"

Kérd számon a felsorolt CEU-s diákokat, milyen alapon végeznek nemzet ellen irányuló tevékenyéget? Mert ami kormányzás cím alatt folyik, az nem a nemzet érdekét szolgálja, éppen ellenkezőleg. (Egészségügy. oktatás stb.)

Egyéb alantas vádjaidra nem térek ki, mert ha valaki a neve, bőrszíne vagy szármaása alapján ítél meg bárkit, annál a rasszizmus alapállás. Kultúrnépek az ilyet kiközösítik, mégpedig joggal.

trabant 2018.12.10. 22:27:55

@Kampfer:
A hajléktalan szállóval kapcsolatosan fent leírtak alátámasztására fotóval illusztrált friss - mai - helyzetjelentés a témáról és egyik hajléktalan szállásról:

„Nem szeretnék karácsonykor az utcán aludni”
2018.12.10

"Emberhez méltó lakhatási körülményeket szeretnének a szállókon élő hajléktalan emberek, a kormányhoz és az ellátó szervekhez fordultak segítségért.

Nagyobb tisztaságot, megfelelő számú takarítót a hajléktalan szállókon, a csótány-, poloska-, rüh- és tetűhelyzet megszüntetését, élhetőbb lakhatási körülményeket – egyebek mellett ezek elősegítését kérik hajléktalan emberek a kormányzattól és a szociális ellátásban résztvevő szervezetektől."

Folytatás:
nepszava.hu/3018011_nem-szeretnek-karacsonykor-az-utcan-aludni

Kampfer 2018.12.11. 06:50:43

@élhetetlen: "Londonban az utolsó metró után a metrólejárókat zárják le, mert nincs forgalom a metrón."

Tudtommal ezt itthon is megteszik. De a kérdés itt nem ez volt, hanem az aluljárók területe, ami azért az utóbbi évtizedekben valóban kritikán aluli és emberhez méltatlan volt sok esetben.
Azt gondolom, hogy az aluljárókat használó utazók, az ott dolgozó emberek körülményei és jogai semmiben sem hátrébb sorolandóak a hajléktalanok jogainál! Utóbbiak életvitele gyakorlatilag ellehetetleníti előbbiek emberhez méltó körülményeit. Ha ez a helyzet tiltással oldható föl, akkor legyen tiltás! Szerintem.

"Engem is zebrán gázoltak el 15 éve."

Én pedig kétszer is durván elvágtam már a kezem a konyhában. Mégis tartok és használok továbbra is konyhakést.

"A QS értékelését az egész világ elfogadja. Tudom, mert az egész világot megvette Soros. De akkor az ELTE, Corvinus miért fogadja ezt el, és miért örül, hogy egyáltalán ott van ezen a listán?"

Tudtommal a kínaiak épp az idén készítettek saját rangsort, saját értékelés alapján. Továbbá sorosnak nem kell az egész világot megvennie! Eddig sem kellett. Önmagában a pénzügyi-politikai befolyása bírhat hatással az ilyen 'értékelések' összeállítása során.
Ami pedig az ELTE-t és a Corvinust illeti épp a minap híre, hogy a Corvinuson és az ELTE-n is szépen alakul ugyanaz az ellentét, ami gyakorlatilag a társadalmak jelentős részét feszíti immár. És ennek az ellentétnek a feszítésében úgy a soros, mint a janicsárképzője is élen jár!

"Ha valakit költözésre kényszerítenek, és ezzel irdatlan költségekbe verik, és kártérítést követel, az miért is a pofátlanság csimborasszója?"

Azért, mert ez a brigád forintosítható károkat okozott már eddig is az országnak és a társadalomnak. A nem forintosítható károkról (aknamunka, a devianciák támogatása, favorizálása, nemzetellenes kommunikáció, a 'nyílt társadalom' gusztustalan mételyének propagálása, a liberalizmus betegségének a terjesztése) pedig évekig lehetne hosszan értekezni! Tudod, egészségesebb társadalmak nem 'költözéssel' vetik ki magukból az ilyen enyedizsolt és pardavimárta jellegű árulókat!

"Az nem érv, hogy mert szerinted nem kell itt lenniük."

Az nem érv, hogy szerinted itt kell lenniük és ki kell nyalnunk a seggüket is, amíg élvezettel rombolják a nemzettudatot és a társadalmat!

"Hát jobb esetben a saját ígérete, szava. Ha teljesíted a feltételt, aláírom, aztán a teljesítés után mégsem írja alá, mert csak."

Ígéret és adott szó a politikában? Te viccelsz? Ott jogról és érdekekről van szó, ember! Ígéret és adott szó...? Pfff... Melyik holdról zuhantál ide? '56-ban is ígértek sokmindent az itt forrongó magyaroknak. Aztán valahogy mégis mást diktált az érdek...
A kormány vitatja a törvényi feltétel teljesülését. Maradjunk ennyiben. Anno a 'magyar'bálint és ocsmány sleppje kivételezett ennek az intézménynek az érdekében. Akkor valamiért ez nem volt probléma.

"Azt hiszem kicsit megroggyant az erkölcsi érzéked."

Szerintem ez így van jól! Ha egy magadfajta nem panaszkodna az erkölcsi érzékemre, rosszul is érezném magam, hiszen azt gondolnám, hogy valamit nagyon rosszul gondolok. De, ha ez számodra probléma és elfogadhatatlan, akkor ez számomra megnyugtató, hiszen tudom, hogy a normalitás talaján állok! Többször is írtam már, nincs közös érték, közös érdek, közös nyelv köztünk. A hideg polgárháborús állapotok éppen ezt jelentik. Szerinted áldás egy olyan intézmény, mint a ceu, szerintem pedig egy nemzetellenes, társadalomellenes fertőzés, amitől értelmes társadalmak simán megszabadulnak.

"Nos, amit írtam, az független attól, hogy kiket írtanál ki fészkestől, ezek csak pártállástól független emberi dolgok."

Tévedés! Ezek nem pártállástól független és nem is pusztán 'emberi' dolgok. Ahogy fentebb is utaltam rá, ezek már vastagon politikai kérdések. Belpolitikai és európai politikai kérdések egyaránt. És az ellentétpár már nem a nemzetek között, hanem nemzeteken átívelően húzódik. Amit a ceu képvisel, azt nemzeteken átívelően ellenzik és támogatják is tömegek és politikai erők egyaránt. Az adott társadalmak pedig politikai válaszokat fognak keresni. Az, hogy egy ilyen intézményt (végre) elhajtanak innen, az egy politikai válasz az intézmény eddigi politikai tevékenységére. Akkor is ez van, ha ezt minden erejükkel tagadni akarják és tematizálni próbálnak. Volt már erre példa a múltban is és a jövőben is lesz!
Kamp.

Kampfer 2018.12.11. 07:12:44

@trabant: (magyarul: papírjaguár) -

"Volt oka: a putyinista hajlamú cseh vezetés nem tûrte a másféle oktatást. Másutt sem tûrik, lásd: Mo."

Te ittál...??? A '90-es évek legelején 'putyinista' cseh vezetés??? Te akkor képben voltál, ki az a Putyin? És képben vagy az akkori cseh vezetést illetően??? O.m.g.!

"Az itthoni "ellátásra szakosodott intézmény" alatt többnyire legalább egy tucat ágyat kell érteni egyetlen helyiségben. Mennél oda aludni?"

A fagyhalál elől? Simán. De ha a közterületekről éjjel ki vagyok tiltva, akkor is nyilván. Ezek NEM luxusszállók! A kritériumaik sem úgy lettek megállapítva és a céljuk sem a komfort maximalizálása, hanem az életvédelem, az ellátás és az ideiglenes segítség. Fokozatosan javítanak rajtuk, de SOSEM lesz az a hely, ami alternatívát jelent egy olyan otthon mellett, amiről te itt hadoválsz.

"Más sem szívesenn teszi, ami nem csoda. Alternatívaként marad a szabad tér."

Megfagyni a szabad ég alatt szíve joga bárkinek, bár az állam feladata az életvédelem. Tehát a szállók ezt a célt szolgálják. Azonban a közösségi terek NEM az életvitelszerű lakhatást szolgálják, több szempont (közbiztonság, közegészségügy) miatt sem lehet ez alternatíva!

"Ha két-három ágyas alvóhelyek lennének kialakítva, a rászorulók töredéke sem férne el, és akkor nyilvánvalóvá válna, hogy mennyire megoldatalna hajkéltatanok elszállásolása."

Ahogy megoldatlan a dolgozó, munkát végző népesség egy jelentős részének az elszállásolása is! 35nm-en is élnek ám DOLGOZÓ polgárok 3-an, 4-en is, csak jelzem!

"De amíg ez nem nyilvánvaló, addig lehet azokat büntetni, akiket a sors már amúgy is büntet."

Egy részüket nyilván a sors és a körülmények büntették. És egy másik részüket pedig a saját életvitelük és a tetteik! Nos, őket ugyanúgy ellátják és el is kell látni, mint azokat, akik akár önhibájukon kívül kerültek ilyen helyzetbe! Nem kezdek itt most felsorolásba arról, hogy milyen hajléktalanokkal találkozom rendszeresen a főváros egy csomópontján és mit kezdenek a nem pénzben felajánlott segítséggel vagy akár mit művelnek az utazóközönséggel, akik a hajnali buszokra várnak! A rendőr pedig tavasszal csak annyit kérdezett egy sértett nőtől, hogy: 'most mit kezdjek vele? Lőjem le? Vigyem be...? Délben kint van és még csak le sem mosdathatják!" Persze a nőnek okozott kár az téged se érdekelt volna qrvára! Pedig ő munkába ment (volna)... Nos, ebből már qrvára elegunk van!

"A CEU diákjai voltak többek között az alábbi "sorosügynökök":
- Orbán Viktor
- Deutsch Tamás
- Kövér László
- Németh Zsolt
- Szájer József
- Schmidt Mária
- Kósa Lajos
- Hörcsik Richárd
- Áder János
- Habony Árpád
- Mikola István."

Egyrészt akkor ezek a tagok nyilván pontosan ismerik az adott intézmény belső viszonyait és szellemiségét, másrészt pedig talán ők azon kevesek közé tartoznak, akiknek legalább megjött az eszük! Bár, félve írom le, hogy én is inkább azt gondolom, simán politikai érdekek mentén teszik azt, amit tesznek. De, ha a tetteikkel meg tudják szabadítani az országot ettől a bandától (ahogy a migriktől is), akkor inkább támogatom őket, mint azokat, akik nem győzik krokodilkönnyekkel a szemükben naponta kinyalni a ceu seggét és egyfolytában csak 'magyarozni'!

"Tényleg menjenek a felsorolt CEU-s diákok, de útközben legalább egy mea culpa kijöhetne a szájukon."

Nem, az általad említett diákok nem fognak menni! Nagyon vastag politikai felhatalmazással a hátuk mögött továbbra is itt maradnak és döntéseket fognak hozni. Hogy ez jó-e, vagy sem, a jövő majd megmutatja. De azt, hogy a ceu innen ki lesz takarítva és ez jó dolog, a múlt mutatta már meg!

"Azóta eltelt pár évtized, ma már nem a múlt század közepi és akkori szocilalista viszonyok között élnek az emberek."

Szerinted! Bérelj lakást néhány munkatársaddal egy megyei jogú városban és majd rádöbbensz, kis kéthengeres!

"Túlhaladta az élet, ahogy a 14 ágyas kórtermeket is, meg a tömegnyomor hajléktalanszállót is."

Nem! A libbant elképzelések és az elvárások haladták meg mindezt. Az élet még nem. Nyilván a ceu-n minden kisköcsögnek külön wc járt az elképzelt neme szerint és azt gondolták, hogy ez így jár minden hontalannak is, de arra azért vigyázzunk már, hogy egy konzervatív (ne adja az ég: nemzeti) polgár persze rohadjon meg, hiszen az nem 'progresszív'! Nos, ez a ti elképzelésetek. A valóság pedig az, ami a négy falon túl vár, ha néha kitámolyogsz az ég alá!

"Kérd számon a felsorolt CEU-s diákokat, milyen alapon végeznek nemzet ellen irányuló tevékenyéget?"

Szerintem ez április 8-án megtörtént. Láthatóan nem ők lettek elhajtva a rántott qrvaanyjukba, hanem a nagyarcú 'ajrópéer' ceu-hívők. Válaszokat szerintem inkább nekik kellene keresniük és adniuk!
Kamp.

Kampfer 2018.12.11. 07:30:46

@trabant: Előzőhöz: "Egyéb alantas vádjaidra nem térek ki, mert ha valaki a neve, bőrszíne vagy szármaása alapján ítél meg bárkit, annál a rasszizmus alapállás. Kultúrnépek az ilyet kiközösítik, mégpedig joggal."

Nem nagyon frusztrál, hogy te mit tekintesz 'alantasnak' vagy nem elfogadhatónak. De a bőrszín és származás alapján megítélt tömegekkel kapcsolatban van egy elég érdekes kérdés. Nos, ha egy adott tulajdonsággal rendelkező tömeg (pl. fekete bőrű vagy muszlim hitű és külsejű) adott tulajdonságaival, viselkedésével és kommunikációjával kapcsolatos tapasztalat rendelkezésre áll (akár 'empirikus' úton is bizonyítható mértékben), akkor az az adott tömeg megítélhető és meg is ítélik. Ahogy többször kérdezték tőlem, hogy ismerek-e minden migrit vagy muszlimot, a válasz az volt, hogy természetesen nem. Az én kérdésem az volt, hogy te ismersz-e minden nácit, nos a válasz a kitiltás és törlés volt. Tehát minden ember szuverén joga megítélni, hogy akar-e együtt élni migrikkel, feketékkel, muszlimokkal, cigányokkal. És joga van ahhoz is, hogy ettől elzárkózzon vagy ne szeresse őket. Akár gyűlölheti is őket. Ez alapjoga mindenkinek. Ahogy az is, hogy olyan politikai erőket támogasson, amelyek olyan megoldást kínálnak, amelyek mentén ez a célja elérhetővé válik. Magyarul ne kelljen együtt élni feketékkel, migrikkel, muszlimokkal vagy akár cigányokkal. Sanszos, hogy ez sem neked, sem a ceu közösségének (vagy akár a sorosnak) sem felel meg, de ez nem kell érdekeljen senkit sem! A rasszizmus nem 'pc', de jelen volt, jelen van és jelen is lesz, mert az emberek NEM egyformák! Sem külsőleg, sem kulturálisan, sem pedig a viselkedésüket, gondolkodásukat illetően sem. Ettől még lehet normálisan EGYMÁS MELLETT élni, de EGYÜTT nem biztosan! Ezt a magadfajták és a ceu potentátjai sosem fogják megérteni, vagy ha értik is, nem fogják beismerni! Ez van.

"A hajléktalan szállóval kapcsolatosan fent leírtak alátámasztására fotóval illusztrált friss - mai - helyzetjelentés a témáról és egyik hajléktalan szállásról:"

És ezzel most mit akartál bizonygatni??? Hogy jobb egy fűtetlen aluljáróban lenni, mint egy helyen, ahol fedelet, ételt és legalább fűtött helyet kap, ahol nem fagy meg??? Ki állította, hogy egy 'otthont' kap a szállón? Senki! Az, hogy ti ezt akarjátok kisírni, az egy dolog, de jelenleg dolgozó polgárok is laknak nem sokkal jobb körülmények között, mint az a szálló! Ha egy fehér, heteró és magyar kollégám albérletét látnád itt Pesten, felteszem le se sz@rnád a problémát, pedig ő dolgozik, adót fizet és még túlórázik is! Ja, és a rohadék még annyira sem volt 'ajrópéer', hogy elhúzzon innen nyugatra robizni valami ottani 'pc' és nagyon humánus, piacorientált és 'haladó' céghez, ahol végre nem zsákmányolnák ki! Ja, dehogynem!

"Emberhez méltó lakhatási körülményeket szeretnének a szállókon élő hajléktalan emberek, a kormányhoz és az ellátó szervekhez fordultak segítségért."

Emlékeim szerint a kormány el is különített egy kétmilliárdos forrást ezekre a célokra.

"Nagyobb tisztaságot, megfelelő számú takarítót a hajléktalan szállókon, a csótány-, poloska-, rüh- és tetűhelyzet megszüntetését, élhetőbb lakhatási körülményeket – egyebek mellett ezek elősegítését kérik hajléktalan emberek a kormányzattól és a szociális ellátásban résztvevő szervezetektől."

A kollégám pedig bérlettámogatást, a parkolási helyzet lehetetlenségének megszüntetését, a nyugdíj előtakarékosságát támogató adórendszert és olcsóbb ruházkodást, kevesebb túlórát szeretne. Persze őt nem segíti semmiféle 'szervezet'! Na? Akkor most kinek a kedvére tegyen a hatalom? Hogy állítod föl a prioritásokat?
Kamp.

trabant 2018.12.11. 13:43:36

@Kampfer:

Nyomod a kormánypropagandát gúnyosan és eszetlenül. Nem tudom, te hányan vagy, én egyedül írtam le a véleményem. Te pedig többes számban vitázol valakikkel. Nem veszed észre, mennyire oktalan és nívótlan?

Majd egy újságcikk kapcsán vitázol - velem. Nem én írtam, így ez is félrement

Kampfer 2018.12.12. 05:20:47

@trabant: "Nyomod a kormánypropagandát gúnyosan és eszetlenül."

Egyrészt értem én, hogy ez téged frusztrál, de őszintén szólva sz@rok rá. Természetesen gúnyollak, mert az álláspontod szerintem naiv és ostoba! Nem én cáfolom, hanem maga az élet. Ami pedig az eszetlenséget illeti, furcsa ezt a te billentyűzetedről olvasni, kis kéthengeres!
És akkor ami a kormánypropagandát illeti. Már többször leírtam, de akkor külön a te kedvedért, tekintettel a képességeidre megismétlem a lényegi részét. Tehát nagyjából nem érdekel, hogy mit talál ki a kormánypropaganda! Én aszerint ítélek, döntök és gondolkodom, amit magam MEGTAPASZTALTAM az életben. Tapasztaltam különböző országok különböző kultúráit, más emberek más szokásait és mivel multinacionális környezetben dolgozom immár kb. húsz éve, elhiheted, hogy nem kevés külföldivel és eltérő emberekkel és közösségekkel volt szerencsém vagy szerencsétlenségem dolgozni. A hajléktalanság kérdése pedig szinte szó szerint a lábam előtt hever esetenként. Ergo nekem ne nagyon akarjon senki véleményt sugallni vagy propagálni, azt majd én eldöntöm! Ami pedig a propagandát illeti, a kormányzat szemére hányjátok, hogy propagandát folytat? Pontosan. Ahogy ti is, a ceu is, a nímand is, az ún. 'civil' szervezetek is mind vastagon propagandát folytatnak és próbálják formálni a közvéleményt a maguk érdekei szerint. Vagyis semmi kivetnivaló nincs abban, ha ezzel a módszerrel a kormányzat is él. Van egy célja (programja), értékrendje, gondolatvilága, aszerint kívánja alakítani a közéletet. Az, hogy ebben a kérdésben egyezik a véleményem a kormányzatéval, az egy dolog. Másban pedig nem. Ez ilyen. Hogy ez számodra és a többi elvakult számára nem érthető összefüggés (vagy csak nem akarjátok elfogadni), ez a ti bajotok, engem nem nagyon frusztrál.

"Nem tudom, te hányan vagy, én egyedül írtam le a véleményem. Te pedig többes számban vitázol valakikkel. Nem veszed észre, mennyire oktalan és nívótlan?"

Szerinted. Ahogy korábban is utaltam rá, jól elkülöníthető a te véleményed (írhatnék ellenzéket, 'civileket', ceu-pártiakat, vagy akár 'haladókat' és a posztert is) és azoké, akik a konzervatív megoldásokat részesítik előnyben. Simán indokolt a többes szám első és második személyének a használata egy ilyen helyzetben. Hogy ez számodra nívótlan vagy oktalan, ez végülis rólad szól, téged minősít és nem engem. De ez sem az én problémám.

"Majd egy újságcikk kapcsán vitázol - velem. Nem én írtam, így ez is félrement."

Ostoba vagy! Mivel te magad idézel egy cikket a vélt igazad megerősítésére, továbbá olyan általam írott mondatok cáfolatára, amelyeket az adott cikk nem is cáfol, szerinted kivel vitázzak? Az a cikk egy ostoba baromság, színvonaltalan propaganda! A kiindulási pontja is téves, részigazságokat tartalmaz. Hidd el, nem is nagyon érdekelt volna, ha nem hozod ide valamiféle 'igazolásként'! De megtetted, ezért cáfoltam a benne elmondottakat és az általad állított dolgokat. És ez szerinted 'félrement'? De, ahogy érzed... Jön a kari, sül a pulyka, pöfögj tovább, kisautó!
Kamp.
süti beállítások módosítása