A „szakértő”
2019. január 17. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

A „szakértő”

Ifj. Lomnici Zoltán lebukott. Sok fórum írt már erről és sok helyen lehetett látni azt a megvágatlan videót, amelyen a királyi tévé riportere átadja gazdái kérését a nyilatkozónak: milyen szófordulatot szeretnének tőle hallani. Az üzenet nyilvánvaló, nem is erről akarok beszélni. Azonnal megértettük, hogy azon a videón, amelyen jól látható, hogy Varjú Lászlót a biztonsági őrök földre teperik, bántalmazzák, majd kidobják, „a világon semmi újdonság nem látható.”

ifjlomnicizoltan-magyarhirlap_hu.jpg

Kép: magyarhirlap.hu

Beszélek inkább a „nyilvánvalóról” meg a „jogszerűtlenről”. A mindössze 2:55 hosszúságú felvételen a jog kiváló szakértője – megszámoltam – ötször használja, hogy „nyilvánvaló” és nyolcszor azt, hogy „jogszerűtlen”.

Namármost. Ha tényleg valami „nyilvánvaló”, akkor teljesen fölösleges akár beszélni is róla. Évszázadok, de legalábbis Kopernikusz, vagy még inkább Galilei óta nem készül interjú arról, hogy vajon a Föld forog-e a Nap körül. Miért nem? Mert ez az, ami „nyilvánvaló”. Ellenben az, hogy a képviselők egy csoportja „jogszerűtlenül tartózkodott üzemi területen”, akkor sem „nyilvánvaló”, ha a „jogszerűtlenség” szót ifj. Lomnici nyolcszor elismétli.

kopernikusz_heliocentrikus_vilagkepe.jpg

(A közismerten göbbelsi módszert már Hitler megfogalmazta a Mein Kampf-ban: „minden hathatós propaganda csak néhány pontra kell, hogy szorítkozzék. Ezt a néhány pontot és néhány tételt addig kell vezérszavakban ismételni, amíg az utolsó is megérti ebből a szóból azt, amit akarunk.”)

De folytassuk a magát jogásznak nevező „szakértő” további állításával. Szerinte a biztonsági őrök azzal, hogy Varjú képviselőt leteperték, bűncselekményt akadályoztak meg, méghozzá közérdekű üzem működésének megzavarása nevű „súlyos bűntettet”.

Mit is mond a Btk.? „Aki közérdekű üzem működését jelentős mértékben megzavarja, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Hát igaz, ami igaz, ez tényleg csúnya dolog. Lenne. De vajon tényleg az zavarná meg a propaganda tévé, mint közüzem működését, hogy egy (vagy akár több) parlamenti képviselő egy szerkesztővel akar beszélni? Mert szeretnék, hogy 5 pontot beolvassanak a tévében. Elismerem, a szerkesztő nem kötelezhető arra, hogy bármit beolvasson. De azért meg lehet rá kérni, nem? Legfeljebb majd nem olvassa be. Bár persze eléggé be lehettek sz… pánikolva, ha még egy képviselővel sem mertek szóba elegyedni. (Nem mertem csúnyábban fogalmazni, mert még a bülbülszavú Bayer Zsolt a szájára venne.)

mtva-magyar_nemzet.jpg MTVA székház   Kép: Magyar Nemzet

Ám, de, ezzel szemben, viszont Varjú László (meg a többiek) képviselőként hivatalos személyek. Ez meg azt jelenti, egyáltalán nem tisztelt ifj. Lomnici úr, hogy egyfelől jogszerűen mentek be az MTVA épületébe, másfelől személyük, testük ellenséges szándékkal nem illethető. Mert az bizony – ahogy volt kedves fogalmazni elfogulatlan „szakértői” véleményében – az „súlyos bűncselekmény”. Úgy hívják: hivatalos személy elleni erőszak. Nos, ezt követték el a biztonsági őrök, méghozzá csoportosan, fegyveresen vagy felfegyverkezve. Ezért pedig 2-8 évig terjedő szabadságvesztés a jutalom.

varju_laszlo-index_hu.jpg

Varjú László képviselő   Kép: index.hu

Hát így állunk. Lehet, hogy egy alkotmányjogász nem köpi-vágja a Btk-t, de akkor pusztán propaganda célból ne „szakértsen” olyasmiben, amihez nem ért. Ja, és jogásznak is „nyilvánvalóan jogszerűtlenül” hiszi magát az, aki a szakmai tisztességet feláldozza az ócska néphülyítés kedvéért.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr3314568912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhesló 2019.01.17. 21:18:20

Semmi különös.
Csak a szokásos.
Hazugságok, maszatolás, csúsztatások.
De jól van így:
www.kozvelemenykutatok.hu

Etniez 2019.01.18. 20:34:42

@Éhesló: nem ért még véget a műszak? Vagy berendeltek a 400 órára?

Bambano 2019.01.18. 21:43:59

"Évszázadok, de legalábbis Kopernikusz, vagy még inkább Galilei óta nem készül interjú arról, hogy vajon a Föld forog-e a Nap körül. ": azért, mert nem forog. :)

Éhesló 2019.01.18. 22:27:02

@Etniez: ne magadból indulj ki és ne maszatold a saját mocskodat másra.
De mivel szanad ember vagy, akár teheted is, ellenben téged minősít a hazudozásod.

káposzta 2019.01.18. 22:49:10

@Bambano: Jó, nyilván, de a baricentrum a Nap "felszínén" belül van, szóval nagyon leegyszerűsítve látszólag a Föld a Nap körül kering :)

Hamihami 2019.01.18. 23:11:53

@Éhesló: "Semmi különös.
Csak a szokásos.
Hazugságok, maszatolás, csúsztatások."
Teljesen egyetertunk, mindez mar megszokott a kiralyi propagandatol es "szakertoitol"... Ha meg mar ilyen "szakertot" sem tudnak keriteni, kitalaljak, hogy "szakertok szerint...". Es ha megkerdezik toluk, hogy megis melyik szakertok szerint, akkor "szemelyisegi jogaikra hivatkozva nem jarulnak hozza a nyilvanossaghoz".
Hat ennyike ezekrol a "szakertokrol".

Éhesló 2019.01.18. 23:20:56

@Hamihami: valamit beneztél.
Én a trágar poszterről írtam.
Te meg másról.
Pont leszarlak.

Hamihami 2019.01.18. 23:22:38

@Éhesló: ja bocs, csak annyira raillett a koztv-re amit irtal!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2019.01.18. 23:52:58

Oké, tényleg sok hülyeséget beszéltek össze erről az egészről a kormányoldal és a közmédia emberei. De ezzel a "hivatalos személy"-rögeszmével érdemes volna már leszámolni. Ha egy hivatalos személy össze-vissza mászkálhatna akár egy közintézmény, akár bármilyen ingatlan területén, akkor egy szál talpas rendőr vagy egy közjegyző elfoglalhatná a köztévé épületét, mondván, hogy ők hivatalos személyként "érinthetetenek". Nagyon remélem, hogy a dolog nem így működik.

Az egy teljesen külön probléma, hogy egy épeszű országgyűlési képviselő, látva, hogy a feltételezett előjogait nem veszik kellően tekintetbe, nem kezd rohangálni meg a földön hemperegni, hanem rangjához méltóan távozik, majd az ügynek megfelelő helyeken és módokon közzéteszi a kifogását. Jogsérelmére jogorvoslást igényelve, akár követelve, igazodva a jogállamokban elvárható rendhez. A nem épeszű képviselő viszont örök életű nyersanyagot szolgáltat egy újabb Benny Hill Show kacagtató zárójelenetéhez, amit ellenlábasaik előszeretettel fognak idézgetni minden választási kampány idején. Én ezeket a marhákat megbüntettetném, ha ellenzéki képviselő volnék, mert kapitális öngólokat lődöztek a saját párttársaiknak.

Narancsos kommunizmus 2019.01.18. 23:53:33

Lomnici is csak egy a sok fideszprostituált közül.

Narancsos kommunizmus 2019.01.18. 23:56:57

@Androsz: nem azért mehetett be, mert hivatalos személy, hanem mert országgyűlési képviselő. Ellenben ha őt fizikai erőszak éri, akkor ah hivazalosbszemely elleni erőszak.
Már most többet tudok a jogról, mint ez az ostoba fideszféreg Lomnici.

ember100 2019.01.19. 00:33:32

Helló !

Sokan félreértik a helyzetet.
Mit akartak az ellenzékiek ?
Átadni egy 5 pontos szöveget és megkérték hogy olvassák be valamikor .
Joguk volt bemenni és átadni a petíciót.
Ezt én is megtehetem pl. ajánlott levélben , át kell venniük kibontani , elolvasni aztán persze kidobják a szemétbe. ennyike :)
Ezzel szemben mi történt el kezdtek izmozni egy hivatalos személlyel , csak példaképp ha egy postás vitte volna el a levelet és ugyanígy vegzálják akkor bizony már rég enyje-bejnye lenne most pótpétert ne nézzük :)
NEM a stúdióba akartak menni , a folyosón voltak , tehát NEM zavarták az adásmenetet!
Egy ilyen helyen napi 24 órában kell lenni valaki felelős , döntésképes vezetőnek.
Mert mi van akkor ha földrengés, szélvihar , árvíz.... fenyegeti alakosságot , csak be kellene mondani hogy mindenki menjen haza , biztonságos helyre.
EZ is dolga a köztévének.
De hát a Fényességes Vezető nélkül NEM tudnak dönteni lásd 2013. március 15 . hóvihar :)
Kicsit hajaz az egész dolog arra amikor sztálin agyvérzést kapott és 1 napig be sem mertek kopogni hozzá .
Ami meg a földön " fetrengést " illeti jó ez a köztévé még ferdíteni és hamisítani is tud rendesen , a főnöküknek még papírja is van róla :)

Bambano 2019.01.19. 02:11:47

egyébként hogy van az, hogy mindig mindenkiben felmerül, hogy a tv egy olyan hely, ahova bemehet és kedvére beolvasnak dolgokat?

szerintem ezt érdemes lenne már egyrészről kitárgyalni, másrésztől mindenkinek megszokni.

a magyar királyi 1-es tv egyik fontos feladata a katasztrófa helyzetben történő értesítés. ezért kiemelten fontos, hogy ott ne hangozhasson el semmi, ami nincs erősen felügyelve, amit ha komolyan vesz a pórnép, abból baj van. 2006-ban is onnan indult a hirig, hogy be akartak menni beolvastatni, most is. Miért hiszi, hogy be fognak olvasni ott bármit is? ráadásul nem vették még észre, hogy a bemondó, mint szakma, megszűnt?

a probléma valójában nem az, hogy a tv-ben nem olvasták be az öt pontot, hanem az, hogy semmilyen más módon sem mondhatták el a véleményüket. például országgyűlésben. az, hogy jobb híján a tv-be mentek, következmény, nem ok.

kvadrillio 2019.01.19. 07:01:45

.....hmmmm...én csakassztnemértem, a ZSIDÓK MIÉRT MOST KERESIK A ZSIDÓ-CSONTOKAT A DUNÁBAN, AMIKOR ILYEN HIDEG VAN, A VÍZ IS HIDEG, MIÉRT NEM AKKOR KERESTÉK, AMIKOR A DUNA 38 CENTIS VOLT ÉS MELEG ?????!!!!! MEGHÜLYÜLTEK ???!

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2019.01.19. 07:41:34

@kvadrillio: Meg bizony. Ebben a kurucnak teljesen igaza van, Orbánnal Netanjahu feltörli a padlót, ő meg vállalja, nehogy Trump berágjon rá. Amúgy 1944 kemény telén be volt fagyva a Duna, és ha lenne ott bármilyen csont, 70 év alatt rég elvitték az árvizek.

surcapisca (törölt) 2019.01.19. 09:19:55

@Molnárgörény: Ne aggódj, fognak találni. Bárhol. Bármit.

anonymand 2019.01.21. 02:07:16

@Éhesló:

"Hazugságok, maszatolás, csúsztatások." - lennél olyan kedves, hogy részleteznéd?
Nur für Mich!
Vagy te mást látsz a videókon, mint én, mint mi?

"Én a trágar poszterről írtam." - én meg azt gondoltam, hogy érdemben a poszt témájáról írtál véleményt.

anonymand 2019.01.21. 02:15:57

@Éhesló:

Voltál olyan kedves és megadtál egy linket.
Én pedig nem voltam lusta, s megnéztem.
kozvelemenykutatok.hu/wp-content/uploads/2019/01/jelenlegi_trend-01-4.png
Mondd, hogyan lehet az, hogy folyton a többségről beszéltek, miközben a számotokra legkedvezőbb mérés szerint is maximum 46% a Fidesz-KDNP híveinek aránya?
Az mióta többség?
Unortodox észjárás kötelező nálatok?

hammurabbi 2019.01.23. 00:41:10

@kvadrillio: Basszus te inkább azt nem érted miért van a hímvessződ a nyakadon,pedig krvaeccerű....kis tanulás kellett volna,az evolúció megfellebbezhetetlen döntése,ennyi....

hammurabbi 2019.01.23. 00:47:56

@Éhesló: Így kell ezt csinálni derága túlértelmes orbánseggszolgálatos takonynáci baro...
Ezért nem kell iskolázott, önálló gondolkodásra képes honpolgár. Minél hülyébb, annál inkább eltátja a száját ettől a szófosástól.
A tárgyilagosság a professzióm ,szidnak is érte az érvelés helyett az orbánvalagszolgálatos "ÍKÚ"vitézek.
Ezért is szeretem és művelem az iróniát és a szarkazmust ,ha tetszik másoknak,ha nem ,tanuljanak meg tényekkel érvelni és ne nem ellenőrzött baromságokkal.
Aki hülye hozzá ne babrálja: A bizt. őr nem rendőr, a képviselőt védi a mentelmi jog. Még a rendőr is
csak nagyon komoly rendbontás esetén használhat kényszerítő intézkedést.
Egy vagyonőrnek semmi ilyen joga nincs. Ez hivatalos személy elleni
erőszak. Ez bűncselekmény!
Orbán, Strasbourg,
2018.09.11. "...mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk
azokat, akik nem értenek egyet velünk”. A teremben kacaj hallik.

"Lattmann Tamás:
Országgyűlési
képviselőt közintézményből akkor sem dobunk ki, ha nem szeretjük. Sz.r
ügy, fiúk, de ez a szabály. Erőszakot pedig csak akkor alkalmazunk,
segítek megérteni, ha pl. a fenti cselekményért felelős személy ellenáll
majd a jogos letartóztatásának...Lattmann Tamás megosztott egy
bejegyzést.

Na akkor a hiteles tájékoztatás végett:
Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 98.§ (4) bekezdése: "A
képviselői igazolvány valamennyi közigazgatási szervhez, valamint a
közintézetekhez és közintézményekhez belépésre jogosít. A képviselő - a
feladat- és hatáskörrel rendelkező miniszter által szabályozott módon -
jogosult a Magyar Honvédség, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a
rendvédelmi szervek és a vámhatóság működésére szolgáló területre is
belépni. E jogosultság gyakorlása nem eredményezheti az érintett szervek
rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelmét."
Btk. 459.§ (1) bek. 11.b) pont: "E törvény alkalmazásában hivatalos személy az országgyűlési képviselő."
Btk. 310.§ [Hivatalos személy elleni erőszak]
"(1) Aki hivatalos vagy külföldi hivatalos személyt
a) jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz,
b) jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel intézkedésre kényszerít, vagy
c) eljárása alatt, illetve emiatt bántalmaz,
bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)
A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a
hivatalos személy elleni erőszakot csoportosan, fegyveresen vagy
felfegyverkezve követik el.
(3) A (2) bekezdésben
meghatározott csoport szervezője vagy vezetője öt évtől tíz évig terjedő
szabadságvesztéssel büntetendő."
-----
A képviselőnek joga van belépni az MTVA, mint közintézmény területére és ott tárgyalni illetékes személyekkel a MŰSORRENDRŐL (mert helyesen így kell írni!). Nem ők
akartak beolvasni "akármit", viszont amit szerettek volna, az a
köztelevízió rendeltetésszerű használatába beleillő kérés volt! Ezt nem
voltak hajlandóak a "köztelevízió" munkatársai teljesíteni, viszont
néhány képviselőt bezártak (jogtalan fogvatartás), másokat pedig
kidobtak a biztonsági őrök! Olybá tűnik, hogy Magyarországon az
ellenzéki politikusok ellen elkövetett erőszak, törvénytelenség nem
számít törvényellenesnek. Nem hinném, hogy az Orbán-rezsimben bármilyen
következménytől kellene tartania a TV székház biztonsági személyzetének

Nehéz-Posony Márton

Akkor még egyszer, hogy egyértelmű legyen:
1. A vagyonőrök nem hivatalos személyek, egy magáncég alkalmazottai.
2. A rájuk vonatkozó törvény szerint arányos testi erővel megakadályozhatják a védett intézménybe történő jogtalan behatolást, illetve a behatolót eltávolíthatják.
3. Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint a képviselő az igazolványa birtokában bármely közintézménybe beléphet, csak a működését nem akadályozhatja aránytalan mértékben.
4. Az országgyűlési képviselőkkel szemben ezért az adott esetben nem volt helye semmilyen erőszak alkalmazásának.
5. Az országgyűlési képviselő viszont hivatalos személy.
6. A Btk. 310. § szerint aki hivatalos vagy külföldi hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal akadályoz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a hivatalos személy elleni erőszakot csoportosan, fegyveresen vagy felfegyverkezve követik el (mindhárom minősítő körülmény fennáll).

Az Emberiség elment a Holdra, felhasította az atomot, évtizedekkel meghosszabbította az emberi életet, szimfóniákat, remekművű könyveket írt, képeket és szobrokat alkotott, és közben Éhesló olyan dedóba illő hülye gyerek maradt, mint volt öt- vagy tízmillió év előtt....by Márai után szabadon..

anonymand 2019.01.23. 03:53:09

@hammurabbi:

Korrekt.
Egy baj van vele.
Kajásparipa ilyesmire nem vevő.
Csak a hülyeségre.

hammurabbi 2019.01.23. 06:20:00

@anonymand: Igen ,tudom,ismerem ezt a takonynáci hímvesszőt,aki a nyakán hordja a nemi szervét,mondhatom "hiányoltam "is más balos blogokról(gondolom "intelligens-okos"nyilassága miatt távoltartják....

hammurabbi 2019.01.23. 19:05:22

@Éhes ló: Meglepődtem?Nem. Mindig meg akartam kérdezni, hogy igaz-e az, hogy akik elvesztik valamely végtagjukat vagy szervüket azok érzik sokáig, hogy mint ha mégmeglenne.
Te is szoktad érezni még az agyad?Hát a sötétséged az rögtön kitűnt csekélyértelmességű orbánseggszolgálatos takonynáci hehee...Megint a leghülyébb orbánseggszolgálatos takonynácit vezényelték ki hehee..höhöö....Picit aggaszt ,hogy:.túlterheled az agyad,de úgy látom nem bánt holmi gondolkodás......ez olyan:nézegetem magam a tükörben... hm... nem nézek ki teljesen hülyének... és mégis.... ( régen ezt úgy mondtuk, hogy tollas a hátam? Nem? Akkor ne nézzetek madárnak!) Dehát az evolúció.. ,nade ilyen gyorsan gyártja a selejtet?.megcáfolni ,érvekkel ,tényekkel,joggal viszont segghülye vagy hehee..elmentelek,uis gyűjtöm a teféle retardok trófeáit,jó leszel lábtörlőnek az ajtó elé heheCsak a a gondolkodást hehee...az nem tudod elképzelni szerencsétlen hehee....mivel az evolúció a tőle mexokott oly bölcs előrelátással nem osztott belőle hehee.Aztángyere máskor is hehee...jó röhögni a teféle tanulatlan säggbuta
orbánszärcsimbókokon hehee.....ahogy feldobod a saját ostoba szärod
höhöö....oszt a vezérimádattól bambán tátott szájjal aládzsavelsz
...hihiii....
Mindig mondom :inkább szidják az embert mint az ostoba butasága miatt kiröhögjék hehee...brhühüü..

Navarone 2019.06.07. 17:18:59

Igen, ez egy k*rva erős kép.
süti beállítások módosítása