Történt-e bűncselekmény az Arany Alkony idősotthonban?
2012. május 12. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Történt-e bűncselekmény az Arany Alkony idősotthonban?



Szándékos emberölés gyanújával tett feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a Célpont stábja az Arany Alkony idősotthonban történtek miatt. A Hír TV oknyomozó riportműsorának két egykori dolgozó is azt állította: több idős embert is a halálba segítettek. A BRFK az ügyben feljelentés-kiegészítést rendelt el.

Végighallgattam, elolvastam az idősotthon volt alkalmazottaival készült riportot. Kerestem az elhangzottakban azokat a konkrét tényeket, amelyek alátámaszthatják az emberölés megalapozott gyanúját. Ez a megalapozott gyanú kell ugyanis ahhoz, hogy nyomozást lehessen elrendelni egy feljelentés alapján.

Az egyik ilyen állítás az volt, hogy „átgyógyszerezték” az otthonba beköltöző idős embereket. Elvették tőlük az addig szedett gyógyszereiket, mondta az egyik riportalany, majd hozzátette, hogy hetekig utána rájuk sem néztek.

Felmerült bennem a kérdés, akkor most elvették a gyógyszereiket, vagy „átgyógyszerezték” őket. A kettő ugyanis távolról sem azonos. Az „átgyógyszerezésnek” számos oka lehet. Ebből a tényből, még ha igaz is, önmagában nem lehet arra következtetni, hogy e mögött az élet kioltásának, vagy megrövidítésének szándéka állna. „A pénz volt az elsődleges szempont, nem a lakó, nem a hozzátartozó, hanem az ölés, az ölés” mondta az egyik volt alkalmazott. Ez azonban az ő véleménye, feltételezése, de semmiképpen nem objektív tény.

A másik riportalany, szintén az intézet volt dolgozója, öt-hat olyan esetről „tud”, amikor szándékosan végeztek a bentlakóval. Említett egy konkrét esetet: egy 91 éves néni elesett, „becsukták az ajtót és 'hátha szerencsénk van, nem kel fel'.” Az idős asszony, állítása szerint, meg is halt.
Nem tudjuk meg azonban, hogy kik csukták be azt az ajtót, kik említették az idézett mondatot. Az orvos? A gondozó? A nővér? Ha így történt, nem tudjuk ebből, ki tehető felelőssé az idős asszony haláláért.

A riportban valaki említést tett arról is, hogy egy idős lakó hozzátartozói beperelték az otthont rokonuk halála miatt. „Ebben én is vádlott voltam”, mondta a riportalany. De mi volt a vád? Mi lett azzal az üggyel? Őt, mint vádlottat elítélték? Felmentették?

Túl sok a nyitott kérdés ahhoz, hogy ennek alapján el lehessen egy nyomozást rendelni.
A BRFK (Budapesti Rendőr -főkapitányság) életvédelmi alosztálya a feljelentés kiegészítését rendelte el.

A Büntetőeljárási törvény (Be.) úgy rendelkezik, hogy ha a feljelentés alapján a nyomozás elrendeléséről, illetőleg a feljelentés elutasításáról megnyugtatóan nem lehet állást foglalni, a feljelentés kiegészítésének van helye. A feljelentés kiegészítése során a hatóság adatokat szerezhet be, emellett meghallgathatja a feljelentőt is. Minderre 15 nap áll a rendelkezésére, illetve ha indokolt, a nyomozóhatóság vezetője a feljelentés kiegészítésének határidejét további tizenöt nappal meghosszabbíthatja.

A BRFK életvédelmi alosztályának tehát ennyi idő áll rendelkezésére ahhoz, hogy számos tisztázatlan kérdést megkíséreljen legalább olyannyira tisztázni, hogy eldönthesse, elrendeli-e a nyomozást az Arany Alkony idősotthonban történtek miatt, vagy elutasítsa-e a feljelentést.

http://mno.hu/ahirtvhirei/hullagyar-feljelentest-tett-a-celpont-video-1075446

 


A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr917442278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Török Katalin 2013.10.03. 15:41:24

Tiszta "F.A." feeling. :(
süti beállítások módosítása