Kedves Lomnici Zoltán, Tisztelt Elnök Úr!
2013. február 13. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Kedves Lomnici Zoltán, Tisztelt Elnök Úr!

A "Nemzeti" Méltóság Tanácsa című cikkemre Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökeként válasz-levelet jelentetett meg a Breuerpress International hírügynökség oldalán Egy cikk tanulságai – válasz dr. Sándor Zsuzsának címmel. Válaszát közzétettem e helyütt is, egyrészt a tisztesség így kívánja, másrészt pedig azért, hogy olvasóim számára az általam írt - alábbi - válasz is érthető legyen.

Kedves Lomnici Zoltán, Tisztelt Elnök Úr!


Nagy örömömre szolgál, hogy ilyen megkülönböztetett figyelemmel kíséri egyes írásaimat. Már válaszom elején szeretném megnyugtatni Önt, hogy egészen nyugodtan tehet bíráló megjegyzéseket a cikkeimre, hisz azoknak semmi közük nincs ahhoz, hogy egykor az Ön, pontosabban a mai Országos Bírósági Hivatal elődjének, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak a szóvivője voltam.

Cikkemre reagálva Ön azt írja, hogy egy „demokratikus jogállamban az egyesülés joga mindenkit megillető alkotmányos jog”. Ezt én egyetlen percig sem vitattam. De ha már Elnök Úr ezt így szóba hozta, arra azért utalnék, hogy a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény tiltja, hogy a bírák politikai tevékenységet folytassanak. Ön most bizonyára azt mondaná, hogy sem Ön, sem az Önök egyesülete nem politizál. Ez persze nézőpont kérdése. Lehet, hogy a sajtó ezúttal is felületesen informált (HVG.hu 2011. május 23.), amikor azt írta, hogy Kövér Lászlót doberdói útjára elkísérte „Pintér László fideszes és Nyikos László jobbikos képviselő, továbbá Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke”. Én emlékszem arra az időre, amikor Ön még a Legfelsőbb Bíróság elnökeként igen rossz néven vette – jogosan - hogy néhány megyei bírósági elnök az akkori ellenzék egyik prominens képviselőjével ült le tárgyalni. Akkor ezt Elnök Úr politikai tevékenységnek minősítette. Jelzem, az is volt. 
http://tortenelemportal.hu


Mélyen egyetértek elnök úrnak azzal az - Európai Parlamenthez beterjesztett petíciójára vonatkozó - állításával, hogy „egy jogi dokumentumot jogászként csak abban az esetben érdemes értékelni, ha annak tartalma megismerhető”. Nagyon igaz. De nem az én hibám, hogy ennek a dokumentumnak a tartalmára csak az Önnel készült interjúkból lehetett következtetni. Elnök Úr! Miért nem tette nyilvánossá a beadványát például a saját honlapjukon?, A Nol.hu 2013.február 4-ei számának adott interjújában azt jósolta, hogy "politikai döntés születik majd Brüsszelben." Ugyanitt mondta azt is, hogy „egy olyan állam, amely akarata ellenére foszt meg valakit az állampolgárságától, nem jogállam”. Ha ezeket a gondolatait az újságíró értelmezte félre, akkor valóban jogosan kifogásolja, hogy én az Európa Tanács állampolgárságáról szóló egyezményére utaltam.

A szlovákiai Szabad Újságnak viszont Elnök Úr azt nyilatkozta, hogy „apetícióban a támadás iránya az a jogellenes helyzet, hogy a kettős állampolgárságra vonatkozó szabályozást az alkotmánnyal ellentétesen hozták meg.” Hát csoda, hogy ilyen nyilatkozatok után szegény egyszerű büntetőjogász, aki sohasem „oktatta címzetes egyetemi tanárként az Európai Bíróság működését és gyakorlatát”, teljesen összezavarodik?

Én egy percig sem vitattam, hogy az elnök úr korábban milyen kitüntetéseket kapott, sem a  2008-ban a Magyarországi Zsidókért kitüntetését, sem pedig a 2011-ben a Radnóti Miklós Antirasszista Díját. Mindkettőhöz ezúton is gratulálok. Továbbá azt sem vonom kétségbe, hogy a sajtó nem közli le az elnök úr valamennyi nyilatkozatát. De én a leghitelesebb forrás, az Emberi Méltóság Tanácsának honlapja alapján dolgoztam. Ott pedig abból a ténykedésből, amit az Elnök Úr válaszában felsorolt, alig találtam valamit. Bizonyára alaptalanul feltételeztem, hogy az Önök honlapja az Önök által legfontosabbnak tartott eseményeket tartalmazza.

Mint ahogyan Elnök Úr is alaptalanul feltételezi, hogy megtiszteltetést jelent ha „a Google kereső is külön rovatot nyit “Lomnici Zoltán zsidó” címmel”. A Google kereső köztudottan senkit nem „tisztel” meg. Az ugyanis úgy működik, hogy a kereső robotok folyamatosan indexelik az interneten megjelenő oldalakat. Ha bármely oldalon, a keresőszavak között együtt jelenik meg az Ön neve, és – bármilyen összefüggésben – a „zsidó” szó, akkor a találatok között a Google keresőben azok az oldalak jelennek meg, amelyeken a „Lomnici” és/vagy a „zsidó” szó szerepel, akár van kapcsolat közöttük, akár nincs. Ezért ad ki a Google a fenti keresőszavak beírásakor 321.000 találatot.

Végül csak annyit: egy jogállamban nem csak hogy érdemes, de egyes szervezeteknek kötelező is a „civil szervezetek munkáját értékelni”. Ha ez nem így lenne, akkor például az ügyészség nem kezdeményezhette volna, a bíróság pedig nem oszlathatta volna fel a Magyar Gárdát.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy korábbi írásomban mindenekelőtt az Emberi Méltóság Tanácsa nevéből következtethető célkitűzései és tényleges tevékenysége közötti harmóniát hiányoltam.

Kollégiális üdvözlettel:

dr. Sándor Zsuzsa

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr867442628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása