„Mindegy, hogy mit mondanak az emberről”
2017. november 27. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

„Mindegy, hogy mit mondanak az emberről”

„Csak az számít, hogy ki mondja” (Oscar Wilde). Fogadok, hogy az ír költő, író soha nem vett részt az igazságügyi bizottság egyetlen ülésén sem. Akkor miből jött rá erre?

Ezt a válaszom, ha azt kérdik, miért nem lepett meg Budai Gyula kijelentése, mely szerint minden bíró komcsi. Hát, ha Budainak igaza van, akkor nagyot tévedtek a fideszes elvtársak 2012-ben, amikor egyetlen év alatt 274 „komcsi” bírót tettek lapátra.  Rémlik, mintha öt évvel ezelőtt is elhangzott volna az az érvelés, hogy a „kádárista” bírákat el kell távolítani, mert őket még a pártállami időben nevezték ki. Lehet, hogy a helyükre megint „komcsi” bírákat ültettek? Esetleg az 1994-ig katonai ügyészként szolgáló Budai Gyula kollégáit?

budai-alfahir.jpg

Budai Gyula   Kép: Alfahír

De kár ennyi szót vesztegetni a Fidesz egykori, kevéssé sikeres elszámoltatási kormánybiztosára. Lépjünk tovább.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a törvény alapján évente beszámol az Országgyűlésnek és az éves beszámolók között egy alkalommal az Igazságügyi Bizottságnak. Így tesz a Kúria elnöke és a legfőbb ügyész is. Mondanom sem kell, hogy ezek a beszámolók meglehetősen sablonosak, és még csak véletlenül sem érintenek „kényes” kérdéseket. A bizottsági ülésen lehet(ne) kérdezni tőlük, már ha azt a cirkuszt, amit a napokban láttunk, komolyan vehetnénk. Mindjárt az ülés elején kitört a botrány, mert a fideszes többség 8 percre korlátozta a meghallgatások, illetve a kérdésfeltevések időtartamát. Végül is nincs igazuk? Kell ennél többet szánni az oly tökéletesen működő igazságszolgáltatásra? Egyes megátalkodott ellenzéki képviselők még így is képesek voltak kötözködni.

hando-jogi_forum.jpg

Handó Tünde az Igazságügyi Bizottság előtt   Kép: Jogi Fórum

Igazán fölösleges kérdezgetni, épp akkor, amikor a Fidesz a legjobb úton halad, hogy maga alá gyűrje a még mindig nem eléggé engedelmes bíróságot. Ennek csak első lépése volt a félig-meddig kudarcba fulladt kényszernyugdíjazás. Hiába ültették az OBH elnöki székébe a hozzájuk hű Handó Tündét, ez is kevésnek bizonyult. Az elnök asszony ugyan mindent megtesz a nemes cél érdekében: eredményteleníti a bírói pályázatokat, figyelmeztetéseket osztogat, hogy megakadályozza egy ütőképes Országos Bírói Tanács létrejöttét, alkotmányellenes integritási szabályzatot alkot. Egyes bírák mindennek ellenére képesek a törvények és a saját lelkiismeretük szerinti ítéleteket hozni, sőt, nem átallják Handót beperelni, és uram bocsá’ még az Alkotmánybírósághoz, meg Strasbourghoz fordulni.

ab-hvg.jpg

Alkotmánybíróság   Kép: HVG

Ráadásul a korábban kevéssé harcias Magyar Bírói Egyesület is ébredezik. Nyilatkozatban bírálja a jó Lázár Jánost. Már az is baj, hogy Lázár személyében sértegeti Baka Andrást a TAO pénzek közpénzzé nyilvánítása miatt? A Fidesz már egyszer lapátra tette Bakát, mint Legfelsőbb bírósági elnököt, miért nem tanult ebből? Az meg, hogy ez törvénysértő volt, ugyan kinek fáj?

baka-hvg.jpg

Baka András, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke    Kép: HVG 

No meg ez a mostani „komcsizás” sem tetszett a bírói egyesületnek. Mégis mit képzelnek ezek a bírák? Csak nem azt, hogy függetlenek? Még hogy a politika ne szóljon bele a dolgaikba? Na persze, „tuggyuk kik és tuggyuk miért”. Megmondta Kövér László: Soros emberei ott vannak a bírói karban is.

Januártól biztosan alábbhagy majd ez az oktalan lázadozás. Kétszáz új bíróval bővül az amúgy sem csekély létszámú bírói kar. Főként olyanokkal, akiknek köztisztviselői múltjuk van. Ők biztosan sem nem komcsik, sem nem Soros-bérencek. Igaz, ítélkezési gyakorlatuk sincs, de lássuk be, „a szakértelem olcsó bolsevista trükk”.

Ha jól belegondolunk, ez az egész bíróságosdi kissé elavult, fölösleges cucc. Amióta maga a parlament is tud „ítéletet” hozni, tényleg semmi szükség nincs rá. Országgyűlési határozatban is ki lehet mondani, kik a felelősök a vörösiszap-katasztrófáért, meg hogy Czeglédy Csaba (el ne felejtsük: az MSZP és a DK ügyvédje!) adócsaló, diákokat megkárosító bűnöző.

Az állam elhalását már megjósolták (Karl Marx, ha emlékszik még rá valaki), a bíróságé most kezdődik.

marx-critical-theory.jpg

 Kép: critical-theory.com

(V.H.)

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr9613399171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paragrafus 2017.12.09. 18:20:57

Áder János: El a kezekkel a bíróságoktól

Parlamenti jegyzőkönyv:
107. ülésnap (2003.11.17.), 30. felszólalás
DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A hét elején felhívással fordult Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke a köztársasági elnökhöz, a kormányhoz és az Országgyűléshez, azt kérve: ítéljék el a bírák alkotmányos jogait sértő megnyilatkozásokat.

Az elmúlt időszak jelenségeinek burkolt célja lehet a bírák megfélemlítése és az ítélkezési gyakorlat befolyásolása. A közelmúltban többször is előfordult, hogy politikai, közéleti személyiségek a bíróságok döntéseit bírálták, elvárásokat fogalmaztak meg konkrét ügyben - áll a Legfelsőbb Bíróság elnökének nyilatkozatában. Lássuk, mi történt ezután! Az Országgyűlés elnökének zagyvaságai, a miniszterelnök kétértelmű mondatai (Moraj az MSZP padsoraiból. - Közbeszólások ugyanonnan: Felháborító! - Több tiszteletet! - Meg kell vonni a szót!), az igazságügy-miniszter mellébeszélései mellett csak a köztársasági elnök szavai egyértelműek és világosak - hadd idézzem ezeket! “A konkrét bírósági eljárásokkal kapcsolatos véleménynyilvánítás vagy akár az ítélkezés általános irányának nyilvános kritikája a közhatalmat gyakorló személyek részéről veszélyeztetheti a bíróságok alkotmányban garantált függetlenségét és így az államszervezet demokratikus működését.ö
A félreértések elkerülése végett - és lassan mondom, hogy mindenki megértse: A Fidesz nevében a bíróságok függetlensége érdekében emelem fel a szavamat.
Volt idő, amikor a mai kormánypártok is fontos értéknek tekintették a bírói függetlenséget. Idézzük a Charta alapító okiratát: demokrácia akkor lesz, ha a mindenkori hatalmi politikai erők tartózkodnak a független bírói hatalom befolyásolásától.
Volt, amikor a mai igazságügy-miniszter is a bíróságok függetlensége mellett érvelt. Hadd idézzek két mondatot: “A kormány tagjainak és az igazságügy-miniszternek tartózkodniuk kell a bírósági döntések minősítésétől, az üzenetektől.
De ha a politikusok véleményeznek bizonyos nyomozásokat, bírói ítéleteket, az állampolgárok előbb csak értetlenül kapkodják a fejüket, aztán megrendül az autonóm igazságszolgáltatásba vetett hitük.
Tisztelt Országgyűlés! Szeretném lassan mondani, hogy minden szocialista és szabad demokrata megértse: el a kezekkel a független intézményektől (Felzúdulás a kormánypárti sorokban.), el a kezekkel a független magyar bíróságtól! (Nagy taps az ellenzéki padsorokban.)
www.parlament.hu/orszaggyulesi-naplo-elozo-ciklusbeli-adatai?p_auth=0fH2szj7&p_p_id=pairproxy_WAR_pairproxyportlet_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8&p_p_lifecycle=1&p_p_state=normal&p_p_mode=view&p_p_col_id=column-1&p_p_col_count=1&_pairproxy_WAR_pairproxyportlet_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8_pairAction=%2Finternet%2Fcplsql%2Fogy_naplo.naplo_fadat%3Fp_ckl%3D37%26p_uln%3D107%26p_felsz%3D30%26p_szoveg%3Del%2520a%2520kezekkel%26p_felszig%3D30

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2017.12.10. 11:58:59

@paragrafus: Hát ez bizony nagyon rég volt. Akkor még nem tudták, hogy fasiszták lesznek.
süti beállítások módosítása