Jellemlovagok
2018. május 21. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Jellemlovagok

„Ilyenek vagyunk” – nyilatkozta Fodor Gábor egy interjúban. Tényleg ilyenek vagytok, de nem kéne erre büszkének lenni. Nulla tömegbázis, majdnem nulla párttagság, eredmények nélküli követelőzés, teljesítmény nélküli pénz-szerzés, igen, ti ilyenek vagytok.

fodor-hvg.jpg

Kép: HVG

Mert azt ne higgyétek, hogy a liberalizmusra nem lenne igény ebben az országban. Nem állítom, hogy többségben lennének a liberálisan gondolkodók, de azért vannak számosan. Ezerszer többen annál, mint akik elhiszik Fodor Gábornak, hogy ő a liberális eszme hordozója, képviselője, megtestesítője.

Szabó Tímea „politikai élősködőnek” nevezte Fodor Gábort. Korrekt jellemzés. Milyen alapon követelte Fodor, még jóval a választás előtt, hogy egyéni képviselői helyet kapjon az MSZP-től? Mit tett ezért? Mi volt az a nagyszerű teljesítmény, amiért ez járt volna neki? Hacsak az nem, hogy időnként feltűnt egy-egy (bocs, egy) tv-csatornán, hogy elpuffogtassa liberálisnak tűnő frázisait. És vajon milyen érdeke fűződött Molnár Gyula, akkori MSZP elnöknek ahhoz, hogy ezt be is ígérje a semmittevőnek? Egyáltalán, mivel érte el Fodor, hogy végül, ha ő személyesen nem is, de nemlétező pártjának tagja, Bősz Anett előkelő helyet kapjon az MSZP listáján?

bosz_anett_hir_tv.jpg

Kép: Hír TV

Ti hány liberális párttagot ismertek? Én speciel az összeset, vagyis mind a hármat: Fodort, Bősz Anettet és Sermer Ádámot, a nemlétező párt elnökhelyettesét. Na jó, megengedem, lehet, hogy van még néhány kósza párttagjuk - a Wikipédia szerint 722 volt 2014-ben - de az sem jelent semmit. Olyan, hogy Magyar Liberális Párt, nem létezik a mai politikai palettán. És mint említettem, nem azért, mert ne lennének szavazói egy valódi liberális pártnak. De ahhoz kellene néhány feltétel, elsősorban az, hogy ne egy fodorgábor típusú, Janus-arcú, szerencselovag próbálja képviselni a liberalizmust.

janus-zeblogsante.jpg

Kép: zeblogsante.com

Fodor már akkor is alkalmatlan volt a feladatára, amikor még tényleg létezett igazi liberális párt. A fiatalok kedvéért: azt a pártot SZDSZ-nek hívták. Ekkor volt másfél évig az oktatási tárca vezetője Fodor Gábor. És ekkor történt, hogy több száz milliós csalást követtek el tárcáján belül. Az elsőfokú ítélet azt is kimondta, hogy „a Művelődési és Közoktatási Minisztérium (MKM) működése az 1995-96-os években nem volt rendezett. Az MKM irattározási rendszere, a külső cégektől átvett anyagok nyilvántartása és tárolása áttekinthetetlen volt. A minisztérium saját belső vizsgálatának megállapítása szerint a vizsgált időszakban mintegy kétszáz irat eltűnt… Ezek a körülmények jelentősen megkönnyítették a visszaéléseket, utólag tisztázhatatlanná, bizonyíthatatlanná tették az egyes események pontos feltárását.” (Tudom, én írtam az ítéletem indokolásában.)

Az meg milyen, hogy Szabó Tímea az Országgyűlés hivatalától tudta meg, hogy Bősz Anett kilépett a frakciójukból? Mert a Liberálisok elfelejtették őt erről értesíteni. Fodorék magasról tettek arra, hogy a frakció tagjai elveszítik bizottsági tagságukat, Tordai Bence pedig jegyzői posztját. Mit érdekelte őket, hogy mekkora összegtől esik el a felbomlasztott frakció, vagy az, hogy nincs lehetőségük napirend előtti felszólalásokra?

szabo-facebook.jpg

Kép: Facebook

Cui prodest? Vagyis kinek az érdeke? Minden bűncselekmény nyomozásánál ez az első kérdés. Ki jár jól azzal, ha megszűnik egy ellenzéki frakció, ha kevesebbszer szólalhatnak fel a „bal bunkók” (Kövér László szíves megjegyzése)? Kinek az érdeke, hogy a parlament régi/új elnöke azt nyilatkozhassa, hogy "az ellenzéki tábor intellektuálisan üres, morálisan értékelhetetlen, szervezetileg pedig egyszerűen nem létezik"? Hát nem az ilyen Fodor féle akciók alkalmasak arra, hogy alapul szolgáljanak az egyébként megengedhetetlen, durva nyilatkozatoknak?

kover-nepszava_hu.jpeg

Kép: nepszava.hu

De ne feledkezzünk meg az mszpés jó Molnár Gyuláról sem! Engem nem nagyon izgat, hogy 60 millió forintot ajánlott-e fel Fodor Gáboréknak, vagy csak „százalékokról” volt szó. Szerintem édes mindegy. Cui prodest? Kinek az érdeke volt, hogy az MSZP lepaktáljon a liberálisokkal? Mert hogy az MSZP-é nem, az holtbiztos.

molnar_gyula_mszp-zarojel_hu.jpg

Kép: zarojel.hu

Ugye nem nekem kell levonni a végső következtetést? Ez az egész „paktum”, és annak felbontása csak egyetlen párt érdekét szolgálhatta. És az a párt nem ellenzéki.

Időközben a frakció újraéledt, mert Mellár Tamás tegnap (május 20-án) volt függetlenként belépett a Párbeszéd frakcióba.

És a csattanó maga a pofátlanság csimborasszója, azaz a Liberálisok közleménye: „a Liberális Párt sok sikert kíván Mellár Tamásnak és a Párbeszédnek a folytatáshoz. Meggyőződésünk, hogy a jelenlegi konfliktustól függetlenül lesz még alkalmunk arra, hogy pártjaink számos ügyben együttműködjenek egymással a közös célért; a NER lebontásáért, az Orbán-kormány leváltásáért. Bízunk benne, hogy a baloldali szavazókat sikerrel tudják majd képviselni. A Liberálisok a parlamentben és azon kívül is a szabad, demokratikus és jogállamra épülő Magyarországért fognak küzdeni.”

Ha csak úgy nem. Igazi jellemlovagok.

lovag_harcos-users_atw_hu.png

 Kép: users.atw.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr3013991232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kampfer 2018.05.22. 06:55:13

Tisztelt bírónő!

Bár jó eséllyel teljesen eltérően látjuk a világot, most egy újabb posztját olvasva tudom azt írni, hogy egyetértek Önnel! Hasonló gondolatok voltak bennem a hétvégén, ahogy olvastam a híreket.

"Tényleg ilyenek vagytok, de nem kéne erre büszkének lenni. Nulla tömegbázis, majdnem nulla párttagság, eredmények nélküli követelőzés, teljesítmény nélküli pénz-szerzés, igen, ti ilyenek vagytok."

Nem is tudok mit hozzáfűzni, magam sem írhattam volna le pontosabban (talán csak vulgárisabb módon)! Korrekt.

"Mert azt ne higgyétek, hogy a liberalizmusra nem lenne igény ebben az országban. Nem állítom, hogy többségben lennének a liberálisan gondolkodók, de azért vannak számosan."

Amennyiben a liberalizmus egyenlő a szadesz képviselte nézetekkel és politikával, illetve a mai EP-ben uralkodó agyrémmel, akkor bízom benne, hogy itthon a liberalizmusra SEMMI igény sincs! Ideális esetben csak az mlp-nek nevezett gittegylet három tagja képviseli ezt az agyrémet!

"Szabó Tímea „politikai élősködőnek” nevezte Fodor Gábort. Korrekt jellemzés."

Szerintem is. Ahogy a Szabó Timike is pontosan ugyanaz (most épp picit más jelmezben)!

"Milyen alapon követelte Fodor, még jóval a választás előtt, hogy egyéni képviselői helyet kapjon az MSZP-től? Mit tett ezért?"

Titkon állapodott meg a 'maszop'-pal, hogy annak ne 15%-ot kelljen ugrania (ami biztos bukó), hanem csak 10-et (még épp megvolt). Hogy ez így legális, jogszerű-e, azt nem tudom eldönteni, de morálisan megkérdőjelezhető. Megvolt a futam, az öltözőben a fodorka odakúszott a molnárhoz a 'kialkudott' zsetonért. De a zseton sokkal kevesebbre sikeredett, egyébként se hallotta senki azt a megállapodást, így a molnár beintett. A gáborunk pedig szólt a nagyon tehetséges (???) egyetemi oktatónőnek, hogy akkor nagy hanggal intsen be a vörösöknek. És ez lett a felvonásból. Zseniális! Ízléses és hiteles. Ja, nem!

"És vajon milyen érdeke fűződött Molnár Gyula, akkori MSZP elnöknek ahhoz, hogy ezt be is ígérje a semmittevőnek?"

Márciusban talán még nem érezte a nagy hevületet, ami fűtötte az ellenzéket április 7-én! És úgy lehetett vele, hogy minden kis morzsát érdemes lehet összekaparni a tányéron... Akkor is, ha az egy 'fodorgábor'. Pánikreakció lehetett, vagy egy oltári méretű ostobaság!

"Ti hány liberális párttagot ismertek?"

Mennyit sejt, bírónő??? ;-)

"Olyan, hogy Magyar Liberális Párt, nem létezik a mai politikai palettán."

Maradjon is ez így az idők végezetéig! Szerintem... :-)

"Fodor már akkor is alkalmatlan volt a feladatára, amikor még tényleg létezett igazi liberális párt. A fiatalok kedvéért: azt a pártot SZDSZ-nek hívták."

Emlékezzünk arra a pártra és arra, milyen pusztítást vitt véghez Magyarországon! Megfertőzte és rombolta az országot, máig ható károkat okozott! Soha ne feledjük el, mit tettek a liberálisok a magyarokkal! Szolgáljon örök mementóként, hogy amíg tágul a Világegyetem, soha, egyetlen libsi ne kerülhessen a hatalomnak még csak a látótávolába sem! Jelenleg a párt egyharmada a Parlamentben ül. Sajnos... Reménykedjünk, hogy '22-ben már annyi sem lesz ott! Ahogy a Timike sem... :-)

"Tudom, én írtam az ítéletem indokolásában."

Bírónő ítélt a liberálisok ellen??? Ma már érdemes volt blogot olvasnom! Respekt!

"Az meg milyen, hogy Szabó Tímea az Országgyűlés hivatalától tudta meg, hogy Bősz Anett kilépett a frakciójukból?"

Milyen lenne? Életszerű. Igazi 'liberális tempó'! Komolyan, az Élet a legnagyobb rendező! Hatalmas...! :-)

"Fodorék magasról tettek arra, hogy a frakció tagjai elveszítik bizottsági tagságukat, Tordai Bence pedig jegyzői posztját. Mit érdekelte őket, hogy mekkora összegtől esik el a felbomlasztott frakció, vagy az, hogy nincs lehetőségük napirend előtti felszólalásokra?"

Ez egyrészt röhejes, másrészt viszont nem aggódnék bármilyen juttatás miatt vagy akár poszt miatt! Ha a Timike, meg az a másik a posztok és 'egyéb' juttatások miatt csücsültek be, akkor keljenek föl és menjenek haza! A fiatalemberre egyébként is ráférne még némi képzés, némi alázat és némi tisztelet! Bevallom, nekem nem fájt volna, hogy ha nincs annyi lehetőségük felszólalni vagy akár csak frakciót alakítani. Tükrözte volna a másik gittegylet társadalmi és politikai támogatottságát is! A Mellár ennek tett keresztbe.

"Cui prodest? Vagyis kinek az érdeke?"

Az országé, bírónő! A magyarságé. (Szerintem.)

"Időközben a frakció újraéledt, mert Mellár Tamás tegnap (május 20-án) volt függetlenként belépett a Párbeszéd frakcióba."

Zseniális a pasi! Kijelenti, hogy ugyan frakcióba ül, de független marad. Továbbá nem tartja a frakciófegyelmet. Ezek után nem tudom, milyen közbizalmat vár el, milyen hitele lehet egy ilyennek??? Ha független, akkor maradjon független. Frakción kívül. Ha frakcióba ül, akkor rá nem vonatkozik a frakciófegyelem??? Fából vaskarika... Igazi 'politikustempó'! Politikus nélkül... Röhej!

"Igazi jellemlovagok."

Vessen követ rám, bírónő! De nekem ezekről csak az igazi 'sz@remberek' kifejezés tud eszembe jutni!
Üdvözlettel:
Kamp.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.05.22. 09:09:24

Alaposnak tűnő poszt es egy totál felreertelmezett következtetés.
Magukat adjak.paktumok.titkos szerződések.atjatszott penzrk.ilyen volt az szdsz egy jo nagy zsarolasi potenciával.semmi nem változott az szdsz árvák hazatajan.na ezert lettek elhajt a a pcsaba.
Az meg megmosolyogtató hogy a masik parazita parazitazza le emezt.
Hahahahahhhahhaaa

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2018.05.22. 09:24:40

Az SZDSZ soha nem volt valódi liberális párt. A valódi liberalizmus alapértéke a szólásszabadság. Az SZDSZ polkorrekt párt volt, tehát nem liberális. A liberalizmus születése a cenzúra elleni harc volt, ennek megfelelően a mai "liberalizmus" álságos és hazug. A kuruc.info sokkal szabadelvűbb Fodoréknál, mert még meg meri írni, ha a bűnöző cigány.

Index.hu.hazudik 2018.05.22. 09:53:38

Jó lenne ha a bírók, ex-bírók és hasonszőrüek azzal foglalkoznának amivel kell, és nem politikával.

Cycmen 2018.05.22. 09:58:24

"Ugye nem nekem kell levonni a végső következtetést? Ez az egész „paktum”, és annak felbontása csak egyetlen párt érdekét szolgálhatta. És az a párt nem ellenzéki."

Csak az érdekét szolgálta (jól jött neki) vagy a keze is benne volt?
Elég gyáván fogalmaz amikor a következtetést vonja le (fenét, csak sugalmaz).
Na persze ez a jellemző az egész bírói karra.
Itt azért leírhatná egyenesebben is (bár akinek az SZDSZ liberálisnak számít az másban sem túl egyenes) a B1 mindent elbír!

kommentes nikk 2018.05.22. 10:15:23

Bősz Anettet sunáznám, ennyit tudok hozzátenni.

Zsuzsa Szecsenyi 2018.05.22. 10:30:51

ez az ellenzék, úgy ahogy van, ostoba, felelőtlen és politikai analfabéta. a nagyrésze pedig orbánzsoldos. mert azok után, amit fodor művelt 2014-ben, majd pedig a kvótanépszavazáson, mindenki számára világos volt, hogy fodorék a fidesz fizetett ügynökei. csak éppen az ellenzéknek nem esett le a tantusz. most azt kapták, amit megérdemeltek - közröhejt.

simonpali 2018.05.22. 11:05:42

Tisztelt bírónő!Ne játssza már meg kérném szépen a naivat, mert nagyon rosszul áll önnek! Fodor Gábor azon kevés politikus közé tartozik,akik a 90es évek elején be tudtak tekinteni szigorúan titkos ügynökaktákba.Ő ebből él még most is, meglehetősen jól.De ez nyilvános, rajta van a wikin Fodor élet története, semmi sumákolás nincs ezzel kapcsolatban!ÖN meg, megrögzött DK sként, holmi teljesítményt, morális tisztességet kér számon. Na ez a vicc,a köbön!

chrisred 2018.05.22. 11:33:56

A liberális pártokkal az az alapvető probléma, hogy a politikusok akarják megtanítani a polgároknak, mi is a liberalizmus. Pedig a liberalizmus lényege, hogy ez pont fordítva történik.

maxval birca szürke balkáni proletár · http://bircahang.org 2018.05.22. 13:12:52

Az igazi kérdés: miért szükséges ennyire Fodor az MSZP-nek?

Pilotax 2018.05.22. 13:30:29

@Index.hu.hazudik: A bírónő nyugdíjas. Már nem kötik a bírói hivatással kapcsolatos (politikai szemponból) jogi és etikai korlátok. Akkor és úgy politizál, vagy mond véleményt, mint bármely más erre jogosult polgártársa.

Pilotax 2018.05.22. 13:32:46

Fodor Gábor egy politikai prostituált.

Pilotax 2018.05.22. 13:55:25

@kommentes nikk: A hölgy neve Bősz(!) Anett. Nomen est omen.

Muad\\\'Dib 2018.05.22. 14:17:16

Azért a cikk szemérmesen megfeledkezik Karácsony Gergelyről, aki szintén alávéste azt a 60 millás papírt...

DFK 2018.05.22. 16:42:55

Az egész történet bűzlik. MGy, KG, FG aláírtak egy papírt pártfinanszírozás kérdésében; felmerülhet a tiltott pártfinanszírozás esete.
A sunyiság is kivillan, mert a Liberálisok azért nem voltak "hivatalosan" részesei a pártszövetségnek, hogy ne 15 % legyen a küszöb (amin elhasaltak volna).

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2018.05.26. 18:54:16

@maxval birca szürke balkáni proletár: frászkarikát. A mai, de facto álliberalizmushoz hozzátartozik, de ez mérföldekre van a klasszikustól. Akkor mondta valaki, hogy agyon tudnálak ütni a véleményedért, de agyonüttetném magamat is azért, hogy szabadon elmondhasd.

A polkorrektség egyenlő a cenzúrával. Ha nem lehet elmondani - amit a kurucinfó simán megír - hogy a nyolcéves gyerek gyilkosa egy cigány, a taxisofőrt egy másik cigány szúrta le (két eset a közeli napokból), akkor hatalmas nagy baj van.

A polkorrektségnek semmi köze sincs a valódi liberalizmushoz, ami alapvetően a szólásszabadság követeléséből eredt. Jellemzően a "felségsértés" szóbeli alakzatait támadták; olyan sikerrel, hogy egy ideig, a liberalizmus őskorában bárkit bárhogy meg lehetett szóban sérteni (párbaj persze volt). A korlátokat végül a rágalmazás, becsületsértés pönalizálása alkotta meg; de ezekhez képest a polkorrektség olyan súlyos és abszolút indokolhatatlan korlátozás, ami fényévnyire viszi a mai "liberális" trendet a valódi liberalizmustól.

Éhesló 2018.06.05. 13:29:14

@Pilotax: soha nem is kötötték.
Aktív bíróként sem habozott osztályharcot vívni a beteg ideológiája mentén.

Éhesló 2018.06.05. 13:30:47

A posztban említettek mindegyike becstelen gazember., megélhetési politikus.
Semmiféle különbség nincs közöttük.
Ma emez árulja (el) amazt (is), holnap vice versa.
Lapozzunk.
süti beállítások módosítása