Nem kétséges, hogy Magyarországon a leghíresebb védett állat a szerencsétlenségére ide vándorolt svájci farkas. Már akkor megmozgatott ötvenezer, petíciót ...
Akar ön lehajtott fejű bírókat látni a pulpituson?
A bíróságokat két csúcsszervezet irányítja.
- Az egyik a Kúria, ami szakmailag felel a működésért, (bár a Kúria elnöke a saját szervezetét igazgatja is),
- ...
Akkor tényleg ennyi volt?
Célba ért a tanároknak szánt bosszú
Ez volt az első elkeseredett reakció a pedagógusokat sújtó státusztörvény parlamenti elfogadása után. Balatoni József , közismertebb nevén ...
Most akkor mégis elvehetik a magyar emberek munkáját a migránsok?
"A tudós ismertetőjele, hogy bizonyítékok hatására hajlandó megváltoztatni a nézeteit. Erre egyetlen politikus vagy hivatalnok sem képes.” ( Sydney Brenner , ...
Úgy viselkedett a magyar kormány, mint az okos lány Mátyás király előtt
Vajon emlékszik még valaki a Cambridge Analytica -botrányra? Már persze az érintetteken kívül. 2016-ban ez a kis angol cég beszállt Donald Trump kampányába, majd ...
Orbán Viktor és kormánya a józan ész határán túl
Tudták, hogy „a cinikusok az időszámítás előtti 4. században egy ókori görög filozófiai iskolát alkottak és tanításuk középpontjában az erény ...
Mostantól az is számít, hol rágalmaznak meg minket
Április 25-én Kocsis Máté , a Fidesz frakcióvezetője és helyettese, Halász János egyszer csak „úgy döntöttek”, hogy módosítani kell a Büntető ...
Most akkor el lehet nevezni sétányt Horn Gyuláról vagy sem?
Ez az egész utcanév-mizéria legutóbb a Horn Gyuláról elnevezett, mindössze 10×100 méteres sétány kapcsán robbant ki . Talán ismertek az előzmények: a ...
Most akkor le kéne tartóztatnunk Putyint vagy sem?
Csaknem húsz évvel ezelőtt Hollandiában jártam turistaként. Egy bíró utazás közben is bíró, ezért ahol csak tehettem, megnéztem a helybéli bíróságokat. Legtöbb ...
A Budaházy-ügyben mindenki vesztes
A Budaházy-ügy egy igazi lose-lose, vagyis vesztes-vesztes szituáció. Sikerült egy olyan helyzetet létrehozni, melyben nem lehet azt állítani, hogy bárki nyert volna ...